Mit szokás mondani, amikor az ember
nyilvános beszédre készül?
Képzeld azt, hogy a közönség meztelen.
(Nevetés)
Én ma egy másik trükköt használok,
és elképzelem mindannyiunk életét
gazdák nélkül,
és hát, nem is olyan nagy a különbség.
[Gazdák nélkül éhesek,
meztelenek és józanok lennétek.]
(Nevetés)
De a gazdák jóval többet tesznek értünk,
mint hogy élelmiszert, ruhát
és finom innivalókat biztosítanak.
A gazdák nagyon fontos részei
minden közösségnek,
de főleg a vidéki közösségeknek.
Ráadásul mozgatórugói
egy nagy ellenálló-képességű
országos gazdaságnak.
Így képzelhetjük ezt el:
Amikor egy sörfőzde tőlem vásárol komlót,
ami itt, Minnesotában termett,
minden egyes dollár 90%-a
itt marad az államban,
míg ha máshonnan vásárol,
csak 10% marad itt.
Ez pedig sokat jelent.
Ez a 90% helyi munkahelyeket teremt.
Adóbevételt jelent, amiből jobb utak
és iskolák épülhetnek,
valamint támogatást a helyi
szövetkezeteknek, szerelőknek,
mindazoknak a szakembereknek, akikre
szükség van a gazdaságok virágzásához.
Ráadásul ők a föld legjobb őrzői.
Szerintem ez az idézet megmutatja,
mit tesznek a családi gazdaságok azért,
hogy megőrizzék
közös természeti kincseinket.
"Az ökológia egyik alaptétele,
hogy a föld egy közösség,
de etikai hozzáállásunkból fakadóan
ezt a földet szeretni és tisztelni kell."
Szóval nyilvánvaló,
hogy egy csomó jót tesznek értünk,
és mind egyetértünk abban,
hogy a családi gazdaságok remekek.
Viszont
a mezőgazdaság mostani trendjei
elkeserítőek.
Amerikában a gazdák átlagos életkora
a legfrissebb mezőgazdasági
összeírások adatai szerint
58,3 év.
Az összes gazdálkodó
33%-a 65 évnél idősebb.
Ez a karikatúra nagypapámat ábrázolja.
(Nevetés)
Még mindig gazdálkodik,
pedig jóval elmúlt 65 éves.
Hogy ezt jobban megértsük,
nézzünk meg egy másik fontos
közfeladatot, a tanítást.
A tanárok átlagos életkora 42 év.
Ebben az országban a gazdák
nagyon öregek.
És sajnos,
amikor visszavonulnak, ha visszavonulnak,
nem lép senki a helyükre.
2008 és 2012 között
az országban,
azaz az egész Egyesült Államokban –
lássuk, érzékelik-e a különbséget –
csak 2000 30 évnél fiatalabb
új gazda volt.
Én vagyok az egyikük.
Később szívesen adok autogramot;
fotózkodhatunk is, ha szeretnék.
(Nevetés)
Szóval a gazdák egyre öregebbek lesznek,
és nem lép a helyükbe senki.
Mi folyik itt?
Hová vezet ez?
Szerintem van oka annak,
hogy miért nincsenek többen:
az árak.
Nézzünk néhány diát erről:
Egy gallon tej átlagos fogyasztói ára
az Egyesült Államokban
4 dollár 49 cent.
Mit gondolnak, mennyit kap ebből a gazda?
1 dollár 32 centet.
Vagy nézzük a kenyeret.
Amerikában a kenyér
átlagos fogyasztói ára 3,49 dollár.
Mennyit kapnak a gazdák?
12 centet.
(Közönség) Ó!
Mégis hogyan hozzunk létre
erős helyi gazdaságokat
ilyen forgatókönyv alapján?
Mit tegyünk, ha egyetlen helyi
gazdaság sem lesz már?
És ez nem csak a gazdák problémája.
Ez nem valami, amit nekünk, gazdáknak
kell egyedül megoldanunk.
Ez mindannyiunk problémája.
Vidékieket, városiakat, minden államot
és az egész nemzetet érinti.
De mihez kezdjünk mindezzel?
Megmondom.
De először elmondok egy történetet.
A zöld mozgalom,
amit mindnyájan ismerünk,
a hatvanas években kezdődött
faültetéssel,
és azóta nagy utat tettünk meg.
A "zöld" megközelítés
mindennapi életünk részévé vált.
Az 500 legnagyobb cég
mindennapi életének is része lett.
Nemzetközi egyezmények szólnak róla.
Elnöki viták szólnak róla.
Mindnyájan kicseréltük az izzókat,
újrahasznosítható táskákat használunk.
Minden nap részt veszünk
a zöld mozgalomban.
És mégis...
És itt jutunk el a lényeghez,
az élelmiszer mozgalomhoz.
Ez viszonylag új,
de gondolom, valamennyire ismerős.
Elmegyünk bevásárolni,
látunk egy feliratot:
"Vásárolj helyi terméket!",
úgyhogy elmegyünk a termelői piacra
vagy a szövetkezeti boltba,
ismert írók könyveit olvassuk a témáról.
Ma az élelmiszer mozgalmat
úgy határozhatnánk meg,
hogy "a villánkkal szavazunk".
Az alapja, hogy ha kiveszel
a tárcádból egy dollárt,
az, hogy mire költöd,
befolyásolja
az élelmiszer-termelés rendszerét.
Támogatja a helyi gazdákat.
És ez mind szép és jó,
de ennyi elég?
Hogy jutunk el abba a szakaszba,
ami a zöld mozgalomban
a megújuló energiaforrások?
Szerintem ezt kell tennünk:
Ha csak a villánkkal szavazunk,
az nem oldja meg a gondokat,
amikkel a gazdák szembesülnek.
Úgyhogy többet kell tennünk.
Úgy vélem, tovább kell lépnünk.
Ne csak a villánkkal szavaznunk,
hanem a valódi szavazatunkkal is.
Nagyon helyes, hogy a dollárokat
továbbra is helyben költjük el.
De arra is szükség van,
hogy a választásokon
is kiálljunk a gazdák mellett.
Ez több annál, mint hogy évente egyszer
helyi epret vásárolunk
egy szedd-magad gazdaságból.
Ez egy egész éves folyamat,
amit együtt kell csinálnunk
a szükséges változások érdekében,
mint például a méltányos árak,
kvóták, ellátásmenedzsment,
árgaranciák
vagy a méltányos és nyílt kereskedelem,
vagyis a kereskedelmi háborúk befejezése,
és persze a választásokon való részvétel.
De ezt már tudjuk.
Például mert működik.
Hé, ki az ott?
(Nevetés)
Idén Minnesotában történelmi
adójóváírást szavaztunk meg,
elsőként az országban:
az induló gazdaságok adójóváírását.
Ez elősegíti a földek továbbadását
egyik generációról a másikra.
Ezt néhányan, fiatal gazdák értük el,
persze pénzünk az nincs,
mint azt már láthatták.
Nincs politikai tapasztalatunk.
De megjelentünk és hallattuk a hangunkat.
És hála a gazdák
és nem gazdák támogatásának
valami hihetetlent értünk el
ebben az államban.
Ha mi meg tudtuk csinálni,
bárki képes rá.
Ez mind szép és jó, és örömtelinek tűnik.
De biztosan szkeptikusok is
vannak a közönségben.
Ez volnék én, ha én is így gondolnám.
A szkeptikusok szerint ugyanis:
"Miért kéne megváltoztatni
az élelmiszer-termelési rendszerünket?
A gazdák nagyszerűek.
Korlátlanul van élelmünk,
és még olcsó is.
Hát nem nagyszerű ez?"
Nos, sajnos
a 80-as, 90-es években úgy alakult
ebben az országban a politika,
amit úgy írhatnánk le,
hogy "nőj nagyra vagy szállj ki".
Ez pedig azt jelenti,
hogy maximalizáld a termelést,
és minimalizáld a költségeket.
Első hallásra elég egyszerűnek tűnik.
Ám ez a változás
a gazdák egykor tisztelt
és nagyra értékelt társadalmi osztályát
minimalizálandó költséggé változtatta.
Ennek köszönhető, hogy míg dédapám
hat tehénnel el tudta tartani a családját,
ugyanabban a tejgazdaságban ma
egy család ellátásához már
600 tehénre van szükség.
De hallhatunk 6000 tehenet számláló
gazdaságról is.
Mi lesz akkor, ha csak egyetlen
tejtermelő gazdaság lesz
egy olyan megyében,
ahol azelőtt több száz volt?
Ugyanezt mondhatjuk a kukoricáról,
a babról és más terményekről is.
Mi történik, ha 4000 hektárra van szükség,
hogy egy ember eltartsa magát?
Amikor egykor csak 16-ra volt szükség.
Tudjuk mi történik,
olvashatjuk az újságokban.
Általánosságban szólva
elnéptelenedik a vidék.
Iskolákat zárnak be és vonnak össze,
posták és kisboltok zárnak be,
az emberek elmennek,
a közösség szenved, majd megszűnik.
Azt gondolom, akinek a közönségből
van köze a minnesotai vidékhez,
az jól ismeri ezt a történetet.
Ezt a problémát nem oldhatjuk meg
termelői piacokkal és jó szándékkal.
Többet kell tennünk a gazdákért.
A politika juttatott minket ide,
és a politika tud kijuttatni is.
Amerikában a gazdák egyre öregebbek,
szegényebbek és egyre kevesebben vannak,
pedig nagyon fontosak az államnak.
Ők jelentik magát az életet
a vidéki közösségekben.
Ők hozzák létre a gazdasági stabilitást
és növekedést,
és ők a legjobb őrzői
közös erőforrásainknak,
a földnek, a víznek és a levegőnek.
Úgyhogy többet kell tennünk értük.
Csatlakoznak hozzám?
Harcoljunk együtt a gazdákért.
Láthatják,
Minnesotában már elkezdtük,
nagy sikerrel.
És együtt még többre vagyunk képesek.
És meg is kell tennünk.
Úgyhogy eddig a villáinkkal szavaztunk,
és tegyük ezt továbbra is,
de ha adhatok egy gondolatot,
amit hazavisznek innen,
az az, hogy szavazzanak
a szavazataikkal is.
Befejezésképpen
háromig számolok,
és kérem, hogy mondjuk
ezt mindnyájan együtt.
Készen állnak?
Oké, egy,
kettő,
három.
(Közönség) Szavazz a szavazatoddal!
Nagyszerű, nagyon köszönöm!
Gondolom, most már értik.
(Taps)