♪ [zene] ♪ - [Alex] A következő két videóban figyelmünket az árküszöbökre és azok hatásaira fordítjuk. Ebben a videóban megnézzük az első két hatást, és vesszük az egyik legismertebb árküszöböt, a minimálbért. Kezdjük is el! Az árküszöb a törvény által engedélyezett legalacsonyabb ár. Vagyis ez olyan ár, amely alatt illegális venni, illetve eladni, azért hívjuk árküszöbnek, mert ez alá már nem mehetünk. Ki fogjuk mutatni, hogy az árküszöb négy meghatározó hatást fejt ki: többleteket, kereskedelmi nyereség elvesztését, pazarló minőségnövekedést, valamint az erőforrások téves eloszlását. Mindegyiket sorra fogjuk venni. Mielőtt megtennénk azonban, érdemes ezt a kérdést feltenni: az árküszöb kevésbé gyakori, mint az árplafon - miért van ez? Vagyis gyakrabban látni, hogy az árat a piaci ár alatt tartják, minthogy a piaci ár felett tartanák. Miért? Egyik oka lehet a politika. Vagyis jellemzően több a terméket vásárló, mint a terméket eladó. Amikor az árat a piaci ár alatt tartjuk, haszonra tehetünk szert, vagy legalábbis nyereségesnek tűnik, több vásárló, több ember, több szavazó, mint amikor az árat a piaci ár felett tartjuk, amely úgy tűnik, hogy árt a vásárlóknak. Érdekes módon a paradigmatikus, az árküszöb klasszikus esete az, amikor a kivétel erősíti a szabályt. Mivel az árküszöb klasszikus esete egy olyan jószág, melyre több eladó van, mint vevő. Ez az az eset, amikor az árat a piaci ár felett tartják, és politikai értelme van, mivel sok az eladó a vevőkhöz képest. Mi az a jószág, mely esetében a küszöbár gyakori és amelyre az eladók többen vannak, mint a vásárlók? Mindjárt megtudjuk, csak egy pillanat. Gondolj bele. Tehát az egyik dolog, amit a küszöbár okoz, az, hogy többleteket eredményez. Rendben. Most gondoltál már arra a jószágra, amikor a küszöbár gyakori és amikor erre a jószágra a kínálat száma meghaladja a vásárlók számát? Hát a minimálbér is egy küszöbár. A minimálbér az az ár, mely alatt nem tudsz munkaerőt eladni, mert a munkaerő kínálat meghaladja a munkaerő felvásárlást. Tehát, nem meglepően a minimálbér gyakran politikailag sikeres. Tehát ki befolyásolja a minimálbért? Nagyon magas termelékenységű munkavállalók, akik a minimálbérnél már többet keresnek- - őket valószínűleg egyáltalán nem érinti a minimálbér. Ehelyett a kevésbé tapasztalt, kevésbé iskolázott, kevésbé képzett dolgozókat fogja érinteni. Az alulképzett tinédzserekre, például, valószínűleg jobban hat a minimálbér. Mint említettem, a küszöbár többletet teremt. A minimálbér egy küszöbár, így ez többletet fog okozni. Hogy hívjuk a munkaerő-többletet? Libák gyülekezetéről beszélünk? Büszke oroszlánokról? A munkaerő többletet munkanélküliségnek hívjuk. Tehát nézzük meg modellünkön keresztük, hogy megértsük, hogy tud a minimálbér munkanélküliséget teremteni, különösképpen az alulképzett munkaerő körében. Rendben. Itt van az alapdiagrammunk, kivéve, hogy a munkaerő-mennyiségét, különösen a képzetlen munkaerőt, a vízszintes tengelyre helyezzük. A bért, vagy a munkaerő árát a függőleges tengelyre. Ez a kínálati függvényünk. Ez a keresleti görbe a piaci árral és a piacon jelenlévő foglalkoztatottak szintjével. Most adjuk hozzá a minimálbért. Ez az a küszöbár, amely alatt illegális venni vagy eladni ezt a jószágot, a munkaerőt. Most olvassuk le a minimálár következményeit a diagrammról. Leolvashatjuk azt, például, hogy a minimálbéren a munkaerő keresletének mennyisége kiolvasható a keresleti görbéről. Emlékezzünk, hogy ez a munkaerő kereslete. Tehát, ez a munkaerő kereslet mennyisége és a minimumárnál, a munkaerő kínálat mennyisége leolvasható a kínálati görbéről. Helyezzünk el egy pontot, ez a Qs. Szóval van Qs-nyi egységünk a munkaerő kínálatra, a Qd egység pedig a munkaerő keresletére. A Qs nagyobb, mint a Qd, tehát a különbség köztük a munkaerő többlete, amely szintén ismert, mint munkanélküliség. Most a minimálbér vitatott, és erősen megkérdőjelezett téma. Egyes tudományos eredmények azt mutatják, hogy a minimálbér szerény növekedésének a munkanélküliségre gyakorolt hatása szerény. Ugyanakkor fel kell ismernünk azt, hogy ez a szerény növekedés a minimálbér területén nem okozott nagyobb hasznot. Elsőként a dolgozóknak egy kevés százalékát érinti a minimálbér. Körülbelül a dolgozók 97%-a, vagy több is, már többet keres, mint a minimálbér. Valójában, még a fiatalok között is, 94% vagy kicsit kevesebb mint 25 év alatti, már többet keres a minimálbérnél. A legjobb esetben, a minimálbér növeli a fizetését némely alulképzett és fiatal dolgozóknak, főleg azoknak, akiknek amúgy is nőtt volna a képzettségükkel. A legrosszabb esetben, a minimálbér egy hamburger árával fog nőni és okoz némi munkanélküliséget, és/vagy néhány tinédzsert egy kicsit tovább bent tart az iskolában. Ez nem mind szükségszerűen rossz dolog. Egyébként mi van a minimálbér jelentősebb emelkedésével? Néhány közgazdász kétségbe vonja, hogy a minimálbér jelentős növekedése súlyos munkanélküliséget okozna. Végül is nem teremthetünk jólétet a minimálbér magasabbra és magasabbra emelésével. Ha a 10 dollár/óra minimálbér jó ötlet, akkor mi van a 15-tel? Mi van a 20-szal? 25-tel? 100 dollárral? 500 dollárral óránként? Ezen a ponton mindnyájan gazdagok lennénk? Mindnyájan 500 dollár/óra munkabért kapnánk? Természetesen nem. A legtöbbünk munkanélküli lenne. Tehát a minimálbér hosszantartó növekedése súlyos munkanélküliséget okoz, és a legjobb példa erre Puerto Rico 1938-ban. Ebben az időben a kongresszus a minimálbért 25 cent/órában határozta meg. Most ez alacsonynak tűnhet, de ebben az időben az AEÁ-ban a minimálbér kevesebb volt egy dollárnál, ez 62,5 cent volt óránként. A kongresszus, azonban, elfelejtette mentesíteni Puerto Ricot. Amikor az átlagfizetés Puerto Rico-ban azonos időben alacsonyabb volt, mint az AEÁ-ban bárhol, mindössze 3-4 cent/óra. Ez a szerény növekedés a minimálbérben a kontinentális AEÁ-ban nagyon magas növekedésnek számított Puerto Rico-ban. Sok Puerto Rico-i cég becsődölt, amely pusztító munkanélküliséget okozott. Valójában, a Puerto Rico-i politikusok Washingtonba mentek könyörögni azért, hogy mentesítsék őket a minimálbér hatálya alól. Így a minimálbérben egy nagy növekedés, minden valószínűség szerint lényeges és komoly munkanélküliséget okozhat. Más országokban látunk magasabb minimálbéreket. A minimálbér Franciaországban magasabb, mint az USA-ban, összehasonlítva ezen országok átlag-fizetéseivel. Továbbá Franciaországban a munkatörvények nagyon nehézzé teszik az emberek kirúgását az alkalmazásuk után. Mindennek eredményeként a francia cégek vonakodva alkalmaznak új dolgozókat. Különösen a pályakezdők érintettek, mivel ők kevésbé termelékenyek, és kevésbé ismert "árucikkek". Így alkalmazásukkal nagyobb a kockázat. Ennek eredményeként a fiatal munkanélküliség Franciaországban nagyon magas. 2005-ben 23% volt, ez sokkal előbb volt, mint a gazdasági válság, a pénzügyi összeomlás, mely kiterjedt az egész világra. Tehát még a jó időszakokban is Franciaországban a pályakezdők munkanélkülisége nagyon magas, mert a minimálbér nagyon magas és a cégek nem akarnak alkalmazni, lévén, hogy milyen nehéz elbocsátani alkalmazottakat. Rendben. Hadd mutassuk meg azt is, hogy a minimálbér elveszett nyereséget okoz a kereskedelemben - ez ma már meglehetősen ismerős. A minimálbérnél a munkakereslet mennyiségét a Qd adja. Ami kevesebb, mint a munkaerő mennyisége, mely áruba bocsátkozna az adott piaci bér mellett, ez piaci foglalkoztatás. Kulcspont, hogy vannak munkaerő-vásárlók, akik hajlandók arra, hogy a minimálbér alatt vásároljanak munkaerőt és van munkaerő kínálat, munkások, akik a minimálbér alatt is akarnak dolgozni. Ezek az üzletek kölcsönösen nyereségesek, de törvényellenesek. Tehát, vannak mnunkaerő-vásárlók, akik hajlandóak a minimálbér alatt venni, és vannak eladók, akik eladni akarnak. Ezek az üzletek kölcsönösen nyereségesek lennének, de törvénytelenek, ezért nem jönnek létre. Emiatt a kereskedelemben nyereség-veszteség vagy holtteher-veszteség keletkezik. Rendben. Tehát a küszöbár két hatását ezzel lefedtük, a túlkínálatot és a nyereség-veszteséget. A következő leckében némileg eltérő példákon keresztük nézzük meg a pazarló minőségbeli növekedést és az erőforrások helytelen kihelyezését. - [Narrátor] Ha tesztelni akarod magad, kattints a kvízkérdésekre, vagy ha készen állsz, kattints a következő videóra. Felirat: amara.org közösség Fordította: Gál Zoltán, Máté Dorina Ellenőrizte: Berecz Tünde Lektorálta: Mandel Kinga Magdolna