Azok számára, akik csak most kezdenek
megismerkedni Kína
20. század eleji történelmével,
kissé zavarosnak tűnhet az egész.
Ennek a videónak az tehát a célja, hogy áttekintést,
egyfajta keretet adjon Kína 20. századi történelmének első feléről.
Ahogy elérkeztünk az 1900-as évek elejéhez
a régi kínai uralkodóházak ideje leáldozott.
És ez nagy dolog.
Kínát különféle uralkodó családok irányították
több ezer évre visszamenőleg.
De ahogy beköszöntenek az 1900-as évek, ez az uralom,
maga a Csing-dinasztia egyre gyengül.
Vereséget szenvedett a japánoktól
az első kínai-japán háború során az 1800-as évek végén.
Egyre növekedett az elégedetlenség
az uralkodóház ellenfelei körében,
miszerint az uralkodók nem gondoskodtak eléggé az ország modernizálásáról.
Ne feledjük, az 1900-as évek elején járunk,
a világ többi része egyre inkább modernizálódik.
Kína az 1800-as években még a nyugati hatalmak béklyójában vergődött,
amelyek a saját kormányzatuk uralmát
kényszerítették rá az országra.
Sokan úgy vélték, ez azért történik, mert Kína
nem elég modern, gazdasági, politikai
technológiai szempontból, amennyire kellene.
Aztán elérkezve az 1911-es évig,
kitör a vucsangi felkelés,
amely megdönti a Csing-dinasztia uralmát.
1912-re Nankingban megalakul a Kínai Köztársaság.
Nanking itt található, itt jött létre tehát.
Természetesen a császári uralom székhelye Peking volt.
A Kínai Köztársaság első ideiglenes elnöke
ő volt, Dr. Szun Jat-szen.
Ő maga nem is vett részt
a felkelésben, mely végül
a Csing-dinasztia bukásához vezetett.
Akkor éppen Denverben tartózkodott, Denverben, Colorado államban.
De ő volt a felkeléshez vezető események
egyik vezéralakja, egy olyan vezető,
aki ellenzéket alkotva
többször is megkísérelte megdönteni a császárok uralmát.
Szun Jat-szen szövetségese volt ebben
Jüan Si-kaj, a régi uralkodóház tábornoka.
Neki is meg volt a maga fantasztikus története.
És Szun Jat-szen egyezséget kötött Jüan Si-kajjal,
akinek nagyratörő politikai ambíciói voltak.
Jüan Si-kaj azt mondta: ha sikerül Pu-Jit,
– Kína utolsó császárát – rávenni, hogy hivatalosan
mondjon le a trónról, akkor én akarok lenni az államfő.
Szun Jat-szen beleegyezik ebbe,
Jüan Si-kajt teszik meg
a Kínai Köztársaság elnökének.
De ez nem volt elég Jüan Si-kajnak.
1915-ben saját magát kiáltotta ki császárnak,
ami, gondolhatod, mennyire nem tetszett a népnek,
mert a népnek pont a császárokból volt már elege.
1916-ban le is mondott a trónról, majd hamarosan meghalt.
És ezzel kezdetét vette egy olyan korszak,
amelyben az államhatalom hihetetlenül szétaprózódott Kínában.
A hadsereg már a császárság idején sem tartozott
egyetlen kéz irányítása alá.
A haderőt régiónként más-más
hadurak vezették, mind külön hűbéri viszonyban a császárral.
Amint Jüan Si-kaj lemondott, majd elhunyt,
1916-ban, de már azt megelőzően is,
mikor császárrá kiáltotta ki magát,
a nép vonakodott hűséget esküdni neki.
Ez volt annak az időszaknak a kezdete,
amelyet a hadurak korának nevezünk Kínában.
Ez egy szétaprózódott uralmú korszak volt,
amelyben nem volt központi irányítás.
Ez a térkép hozzávetőleges képet ad,
hogy festett a hadurak kora.
Mindezek az országrészek
más-más hadúr uralma alatt álltak,
akik mind más-más hadseregeket irányítottak.
Mindeközben, a hadurak korában,
a húszas évek elején és legfőképpen 1921-ben,
Szun Jat-szen nem adta fel a harcot.
Délre, Kanton városába ment
és forradalmi kormányt alakított
lényegében azzal a céllal,
hogy egyesítse a politikai erőket Kínában
és visszaállítsa a Kínai Köztársaságot.
Odamegy tehát.
De sajnos 1925-ben rákbetegségben elhalálozik.
És az általa indított mozgalom irányítása vagy vezetése,
– amelyet úgy nevezünk, hogy Kuomintang,
hagy írjam ide:
Kuomintang –
tehát a hatalom
Csang Kaj-Sek katonai főparancsnokra szállt.
Azért mondjuk, hogy a hatalom Csang Kaj-sek kezébe került
mert ő irányította a Kuomintang hadseregének a zömét.
Ez pedig a nagyon korai fázisa annak,
ami később a kínai polgárháborúvá terebélyesedik.
Ugyanis 1921-től Szun Jat-szen haláláig
számos szövetség fonódik
a Kínai Nacionalista Párt, vagyis a Kuomintang,
a Szovjetunió és a Kínai Kommunista Párt között.
Megpróbáltak együttműködni,
hogy kitalálják, hogyan egyesíthetnék Kínát.
De mikor Szun Jat-szen meghal és a Kuomintang
vezetése Csang Kaj-sek hadseregtábornok kezébe száll,
ő elkezdi megszilárdítani saját hatalmát.
Eleinte még nem
száll szembe a kommunistákkal.
De 1927-re kezdi megszilárdítani hatalmát,
elkezdi összevonni a különböző pártokat
Kína több területén.
Megszilárdítja tehát hatalmát.
De egyúttal elkezdi üldözni a kommunistákat.
Csang Kaj-sek 1927-től elkezdi
üldözni a kommunistákat.
A kommunisták erre azt mondják:
hé, hát mi lennénk azok,
akik igazán képviselik
Szun Jat-szen ideológiáját,
míg a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang azt mondja:
nem, nem, nem, mi képviseljük Szun Jat-szen elképzelését,
amellyel megalapította a Kínai Köztársaságot.
Így aztán 1927-ben ki is robban
a kínai polgárháború.
Ez az, amikor a Kuomintang, azon törekvései között,
hogy megszilárdítsa hatalmát, nem csak
a hadurak erejét próbálta meg egyesíteni,
de a kommunistákat is üldözni kezdte.
Mindeközben,
ahogy elérkezünk a 30-as évek elejéhez,
Japán ismét megkísérli kiterjeszteni birodalmi, katonai
hatalmát Kína területére.
Nevezetes, hogy már elfoglalták Formosa szigetét,
melyet ma Tajvanként ismerünk, és Koreát
az első kínai–japán háború során, az 1800-as évek végén.
Majd 1931-ben Japán megkezdte Mandzsúria elfoglalását.
Ez pedig egy több évig tartó megszállást
és Kína területére való behatolást jelentett.
Így ment ez 1937-ig,
amikor hivatalossá vált a háború
a japánok és a kínaiak között.
Van egy térképem, ami megmutatja,
a legnagyobb japán területfoglalást ebben az időszakban.
Ázsiában tehát Japán és Kína viszonylatában
a II. világháború csak a kínai-japán háború része volt.
A japánok már megvetették lábukat
Kína területén jóval a II. világháború
kitörése előtt.
Mindeközben, míg Japán
megszállja Mandzsúriát,1934-ben, és itt emlékezzünk vissza
a Kuomintang, a Kínai Nacionalista Párt, Csang Kaj-sek
vezetése alatt, üldözi a kommunistákat.
És 1934-ben már majdnem sikerül is elbánnia velük.
A kommunisták közel állnak a vereséghez.
Körülveszi őket a Kínai Nacionalista Párt.
És ekkor esik meg a viszonylag jól ismert eseménye
Kína történelmének, amelyet „hosszú menetelés” néven ismerünk,
amely során a Kínai Kommunista Párt hadserege
végigmasírozik egy meglehetősen nehéz terepen,
egészen Kína észak-nyugati részéig.
Íme a hosszú menetelés térképe.
A Kínai Kommunista Párt elég nagy pácban volt
itt, 1934-ben.
És ekkor történt, a hosszú menetelés alatt,
hogy Mao Ce-tung előtérbe kerül és vezetőként lép fel.
A hosszú menetelés alatt mutatott vezéri szerep,
amíg menedékre nem leltek észak-nyugat Kínában
az, ami lehetővé tette Mao Ce-tung számára,
hogy magához ragadja a Kínai Kommunista Párt irányítását.
Ahogy előremegyünk az időben, tudjuk, hogy a kínai-japán háború
– úgy is tekinthetünk minderre, mint a II. világháború egyik hadszínterére,
ahol az egyik oldalon az USA a szövetségesek oldalára állva
megtámadja Japánt a Pearl Harbor-i incidens után.
Aztán 1945-ben megtörténik a
Hirosima és Nagaszaki városok elleni atomtámadás,
amely véget vet a csendes-óceáni hadszíntérnek.
Japán vereséget szenved
és a vesztes oldalra kerül a II. világháború végén.
Ekkor egy színtiszta polgárháború tör ki Kínában
újra a két párt között.
A kínai polgárháború 1927-ben kezdődött
és folyt megszakítás nékül.
De egyszerre ott volt Japán, mint közös ellenség,
mikor egyre agresszívebben próbálta megkaparintani
Kína lakosságát, erőforrásait, és kiterjeszteni rá birodalma befolyását,
és akkor ez a két párt, az ő sekélyes kis háborújukkal,
egyszerre azt mondja: harcoljunk inkább a japánok ellen.
De a II. világháború véget ér 1945-ben,
és amint a japánok már legyőzettek,
ismét teljes erővel lángol fel a polgárháború
a Kínai Kommunista Párt
és a Kuomintang között.
Ez pedig a történelem egyik legnagyobb újjászületése.
A Kínai Kommunista Párté, amely 1934-35-ben
úgy nézett ki, hogy a végét járja.
Kénytelenek voltak visszavonulni.
De végül visszatértek,
és 1949-ben – és itt számos elmélet kering,
hogy miért voltak képesek erre,
hogy azért-e mert nagy volt a támogatottságuk
a vidéki népesség körében,
és sokkal ravaszabb módon szerezték meg a támogatást,
mint a Kuomintang,
erről lesz még szó egy másik videóban.
De 1949-re sikerül nekik legyőzni
Csang Kaj-seket és a Kuomintangot,
kiűzni a Kuomintangot az országból, Tajvan szigetére,
ahol az egy külön kormányt alakít.
És azóta, 1949 óta, töretlenül áll
ez a Kínai Kommunista Párt
a Kínai Népköztársaság élén.