Azok számára, akik csak most kezdenek megismerkedni Kína 20. század eleji történelmével, kissé zavarosnak tűnhet az egész. Ennek a videónak az tehát a célja, hogy áttekintést, egyfajta keretet adjon Kína 20. századi történelmének első feléről. Ahogy elérkeztünk az 1900-as évek elejéhez a régi kínai uralkodóházak ideje leáldozott. És ez nagy dolog. Kínát különféle uralkodó családok irányították több ezer évre visszamenőleg. De ahogy beköszöntenek az 1900-as évek, ez az uralom, különösen a Csing-dinasztia egyre gyengül. Vereséget szenvedett a japánoktól az első kínai-japán háború során az 1800-as évek végén. Egyre növekedett az elégedetlenség az uralkodóház ellenfelei körében, miszerint az uralkodók nem gondoskodtak eléggé az ország modernizálásáról. Ne feledd, az 1900-as évek elején járunk, a világ többi része egyre inkább modernizálódik. Kína az 1800-as években még a nyugati hatalmak béklyójában vergődött, amelyek a saját kormányzatuk uralmát kényszerítették rá az országra. Sokan úgy vélték, ez azért történik, mert Kína nem elég modern, gazdasági, politikai technológiai szempontból, amennyire kellene. Aztán elérkezve az 1911-es évig, kitör a vucsangi felkelés, amely megdönti a Csing-dinasztia uralmát. 1912-re Nankingban megalakul a Kínai Köztársaság. Nanking itt található, itt jött létre tehát. Természetesen a császári uralom székhelye Peking volt. A Kínai Köztársaság első ideiglenes elnöke ő volt, Dr. Szun Jat-szen. Ő maga nem is vett részt a felkelésben, mely végül a Csing-dinasztia bukásához vezetett. Akkor éppen Denverben tartózkodott, Denverben, Colorado államban. De ő volt a felkeléshez vezető események egyik vezéralakja, egy olyan vezető, aki ellenzéket alkotva többször is megkísérelte megdönteni a császárok uralmát. Szun Jat-szen szövetségese volt ebben Jüan Si-kaj, a régi uralkodóház tábornoka. Neki is meg volt a maga fantasztikus története. És Szun Jat-szen egyezséget kötött Jüan Si-kajjal, akinek nagyratörő politikai ambíciói voltak. Jüan Si-kaj azt mondta: ha sikerül Pu-Jit, – Kína utolsó császárát – rávenni, hogy hivatalosan mondjon le a trónról, akkor én akarok lenni az államfő. Szun Jat-szen beleegyezik ebbe, Jüan Si-kajt teszik meg a Kínai Köztársaság elnökének. De ez nem volt elég Jüan Si-kajnak. 1915-ben saját magát kiáltotta ki császárnak, ami, gondolhatod, mennyire nem tetszett a népnek, mert a népnek pont a császárokból volt már elege. 1916-ban le is mondott a trónról, majd hamarosan meghalt. És ezzel kezdetét vette egy olyan korszak, amelyben az államhatalom hihetetlenül szétaprózódott Kínában. A hadsereg már a császárság idején sem tartozott egyetlen kéz irányítása alá. A haderőt régiónként más-más hadurak vezették, mind külön hűbéri viszonyban a császárral. Amint Jüan Si-kaj lemondott, majd elhunyt, 1916-ban, de már azt megelőzően is, mikor császárrá kiáltotta ki magát, a nép vonakodott hűséget esküdni neki. Ez volt annak az időszaknak a kezdete, amelyet a hadurak korának nevezünk Kínában. Ez egy szétaprózódott uralmú korszak volt, amelyben nem volt központi irányítás. Ez a térkép hozzávetőleges képet ad, hogy festett a hadurak kora. Mindezek az országrészek más-más hadúr uralma alatt álltak, akik mind más-más hadseregeket irányítottak. Mindeközben, a hadurak korában, a húszas évek elején és legfőképpen 1921-ben, Szun Jat-szen nem adta fel a harcot. Délre, Kanton városába ment és forradalmi kormányt alakított lényegében azzal a céllal, hogy egyesítse a politikai erőket Kínában és visszaállítsa a Kínai Köztársaságot. Odamegy tehát. De sajnos 1925-ben rákbetegségben elhalálozik. És az általa indított mozgalom irányítása vagy vezetése, – amelyet úgy nevezünk, hogy Kuomintang, hagy írjam ide: Kuomintang – tehát a hatalom Csang Kaj-Sek katonai főparancsnokra szállt. Azért mondjuk, hogy a hatalom Csang Kaj-sek kezébe került mert ő irányította a Kuomintang hadseregének a zömét. Ez pedig a nagyon korai fázisa annak, ami később a kínai polgárháborúvá terebélyesedik. Ugyanis 1921-től Szun Jat-szen haláláig számos szövetség fonódik a Kínai Nacionalista Párt, vagyis a Kuomintang, a Szovjetunió és a Kínai Kommunista Párt között. Megpróbáltak együttműködni, hogy kitalálják, hogyan egyesíthetnék Kínát. De mikor Szun Jat-szen meghal és a Kuomintang vezetése Csang Kaj-sek hadseregtábornok kezébe száll, ő elkezdi megszilárdítani saját hatalmát. Eleinte még nem száll szembe a kommunistákkal, 1927-re viszont kezdi megszilárdítani hatalmát, elkezdi összevonni a különböző pártokat Kína több területén. Megszilárdítja tehát hatalmát. De egyúttal elkezdi üldözni a kommunistákat. Csang Kaj-sek 1927-től elkezdi üldözni a kommunistákat. A kommunisták erre azt mondják: hé, hát mi lennénk azok, akik igazán képviselik Szun Jat-szen ideológiáját, míg a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang azt mondja: nem, nem, nem, mi képviseljük Szun Jat-szen elképzelését, amellyel megalapította a Kínai Köztársaságot. Így aztán 1927-ben ki is robban a kínai polgárháború. Ez az, amikor a Kuomintang, azon törekvései között, hogy megszilárdítsa hatalmát, nem csak a hadurak erejét próbálta meg egyesíteni, hanem a kommunistákat is üldözni kezdte. Mindeközben, ahogy elérkezünk a 30-as évek elejéhez, Japán ismét megkísérli kiterjeszteni birodalmi, katonai hatalmát Kína területére. Nevezetes, hogy már elfoglalták Formosa szigetét, melyet ma Tajvanként ismerünk, és Koreát az első kínai–japán háború során, az 1800-as évek végén. Majd 1931-ben Japán megkezdte Mandzsúria elfoglalását. Ez pedig egy több évig tartó megszállást és Kína területére való behatolást jelentett. Így ment ez 1937-ig, amikor hivatalossá vált a háború a japánok és a kínaiak között. Van egy térképem, ami megmutatja, a legnagyobb japán területfoglalást ebben az időszakban. Ázsiában tehát Japán és Kína viszonylatában a II. világháború csak a kínai-japán háború része volt. A japánok már megvetették lábukat Kína területén jóval a II. világháború kitörése előtt. Mindeközben, míg Japán megszállja Mandzsúriát,1934-ben, és itt emlékezzünk vissza a Kuomintang, a Kínai Nacionalista Párt, Csang Kaj-sek vezetése alatt üldözi a kommunistákat. És 1934-ben már majdnem sikerül is elbánnia velük. A kommunisták közel állnak a vereséghez. Körülveszi őket a Kínai Nacionalista Párt. És ekkor esik meg a viszonylag jól ismert eseménye Kína történelmének, amelyet „hosszú menetelés” néven ismerünk, amely során a Kínai Kommunista Párt hadserege végigmasírozik egy meglehetősen nehéz terepen, egészen Kína észak-nyugati részéig. Íme a hosszú menetelés térképe. A Kínai Kommunista Párt elég nagy pácban volt itt, 1934-ben. És ekkor történt, a hosszú menetelés alatt, hogy Mao Ce-tung előtérbe kerül és vezetőként lép fel. A hosszú menetelés alatt mutatott vezéri szerep, amíg menedékre nem leltek észak-nyugat Kínában az, ami lehetővé tette Mao Ce-tung számára, hogy magához ragadja a Kínai Kommunista Párt irányítását. Ahogy előremegyünk az időben, tudjuk, hogy a kínai-japán háború – úgy is tekinthetünk minderre, mint a II. világháború egyik hadszínterére, ahol az egyik oldalon az USA a szövetségesek oldalára állva megtámadja Japánt a Pearl Harbor-i incidens után. Aztán 1945-ben megtörténik a Hirosima és Nagaszaki városok elleni atomtámadás, amely véget vet a csendes-óceáni hadszíntérnek. Japán vereséget szenved és a vesztes oldalra kerül a II. világháború végén. Ekkor egy nagyszabású polgárháború tör ki Kínában újra a két párt között. A kínai polgárháború 1927-ben kezdődött és egyre folyt, de mihelyt megjelent Japán, mint közös ellenség, amely egyre agresszívebben próbálta megkaparintani a hatalmat Kína lakossága, erőforrásai fölött, és kiterjeszteni rá birodalma befolyását, akkor ez a két párt, az ő sekélyes kis háborújukkal, egyszerre azt mondja: harcoljunk inkább a japánok ellen. De mire a II. világháború véget ér 1945-ben, és amint a japánok már legyőzettek, ismét teljes erővel lángol fel a polgárháború a Kínai Kommunista Párt és a Kuomintang között. És ekkor történt a történelem egyik legnagyobb újjászületése. A Kínai Kommunista Párté, amely 1934-35-ben úgy nézett ki, hogy a végét járja. Kénytelenek voltak visszavonulni. De végül visszatértek, és 1949-ben – és itt számos elmélet kering, hogy miért voltak képesek erre, hogy azért-e mert nagy volt a támogatottságuk a vidéki népesség körében, és sokkal ügyesebben szerezték meg a támogatást, mint a Kuomintang, erről lesz még szó egy másik videóban. De 1949-re sikerült nekik legyőzni Csang Kaj-seket és a Kuomintangot, kiűzni a Kuomintangot az országból, Tajvan szigetére, ahol az egy külön kormányt alakítottak. És azóta, 1949 óta, töretlenül áll ez a Kínai Kommunista Párt a Kínai Népköztársaság élén.