"Csak jól megérdemelt
előléptetést szerettem volna,

a férfi meg azt mondta:
mássz föl az asztalra,

és tárd szét."

"A hivatalban minden férfi
fölírta egy cetlire,

milyen szexuális szolgáltatást
nyújthatok neki.

Pedig csak egy ablakos irodát kértem."

"Tanácsát kértem, a törvényjavaslatot
hogy lehetne elfogadtatni a bizottsággal.

Azt felelte: ha leszopom, elintézi."

Csak néhány a nőktől tavaly hallott

visszataszító történetek közül,

miközben munkahelyi szexuális
zaklatások ügyében vizsgálódtam.

Megállapítottam,

hogy ez világjárvány.

Nők millióinak visszataszító valóság,

miközben naponta

csupán munkába akarnak járni.

A szexuális zaklatások
nem tesznek különbséget.

Hordhatunk szoknyát,

műtősruhát

vagy katonai gyakorlóruhát.

Lehetünk fiatalok vagy korosak,

házasok vagy egyedülállók,

feketék vagy fehérek.

Lehetünk republikánusok,
demokraták vagy függetlenek.

Oly sok nőtől hallottam:

rendőröktől,

katonáinktól,

pénzügyi tanácsadóktól,

színésznőktől, mérnököktől, ügyvédnőktől,

bankároktól, könyvelőktől, tanároktól...,

újságíróktól.

Kisült, hogy a szexuális zaklatás lényege

nem a szex.

Hanem a hatalom,

és amit valaki csinál velünk,

hogy megfosszon a hatalmunktól.

Azért vagyok ma itt,

hogy bátorítsam önöket: legyenek
tudatában, hogy visszaszerezhetik.

(Taps)

2016. július 6-án

egyedül ugrottam le egy szikláról.

Életem legszörnyűbb pillanata volt.

Gyötrelmes választás.

Egyedül zuhantam a szakadékba,

nem tudtam, mi vár rám a mélyben.

De aztán valami csoda kezdett előtűnni.

Nők ezrei kerestek meg,

hogy fájdalmas, gyötrő és szégyenteljes
történetüket megosszák velem.

Elmondták, hogy én lettem a hangjuk,

eddig némák voltak.

Hirtelen rájöttem, hogy még
a 21. században is

minden nőnek megvan a maga története.

Mint Joyce-nak,

a légiutas-kísérőnek,

akinek a főnöke a mindennapi
megbeszéléseken

emlegette neki
az előző este nézett pornót,

miközben péniszeket
firkált a noteszébe.

Joyce panaszt tett.

Lehülyézték és kirúgták.

Mint Joanne Wall Street-i bankárnak.

Férfikollégái naponta
nevezték aljasul k-nak.

Panaszt tett,

bajkeverőnek minősítették,

soha többé nem bíztak rá
Wall Street-i üzletet.

Mint Elizabeth katonatisztnek.

Férfi alárendeltjei egydolláros
bankókat lobogtattak az arca előtt,

mondván: "Táncolj nekünk!"

Amikor az őrnagynak panaszt tett,

ez volt a válasza: "Mi? Csak egy dollárt?

Legalább hármat vagy ötöt is megérne!"

Miután elolvastam

és megválaszoltam az íméleket,

és sírtam fölöttük, rájöttem,

hogy rengeteg teendőm van.

Íme, a megdöbbentő tények:

Minden harmadik nőt – már akiről tudunk –

szexuálisan zaklatják a munkahelyén.

Az esetek 71%-át sosem jelentik.

Miért?

Mert ha nők ezt föltárják,

hazugnak, bajkeverőnek nevezik őket,

megalázzák és kikészítik

és visszaminősítik és feketelistára teszik

és kirúgják őket.

A szexuális zaklatás bejelentése
gyakran a karrier végét eredményezi.

Akik ez ügyben megkerestek,

majdhogynem egyikük sem dolgozik
már választott hivatásában.

Ez pedig égbekiáltó.

Az elején én is hallgattam.

A Miss Amerikává választásom
évében történt,

amikor egy igen magas rangú
tévés vezetővel találkoztam

New Yorkban.

Azt hittem, csak segíteni akart,

ide-oda telefonált.

Vacsorázni mentünk,

és autójának hátsó ülésén
hirtelen rám vetette magát,

s a számba dugta a nyelvét.

Én buta, nem fogtam föl, hogy "bejutni
az üzleti világba" nála azzal is jár,

hogy be akar jutni a bugyimba.

Csupán egy héttel később,

amikor Los Angelesben egy magas
rangú publicistával találkoztam,

az eset megismétlődött.

Megint csak egy kocsiban.

Nyakamnál fogva megragadott,

és olyan erősen belenyomta
fejemet az ágyékába,

hogy nem kaptam levegőt.

Az efféle esetektől
romba dől az önérzetünk.

Az utóbbi időkig az efféle eseteket

nem hívtam lerohanásnak.

Ez az oka, hogy még sok a teendőnk.

A Miss Amerikás évem után

sok ismert emberrel találkoztam,

beleértve Donald Trumpot.

E fotó 1988-ban készült,

senki meg nem mondta volna,
mára kiből mi lesz.

(Nevetés)

Én a munkahelyi szexuális
zaklatásnak véget vetni akaró aktivista,

ő a zaklatások ellenére is

az USA elnöke.

Rövidesen megkaptam
első tévés hírműsoromat

a virginiai Richmondban.

Nézzék ezt a magabiztosan mosolygó
rózsaszín blézeres nőt.

A frizuráját ne nagyon.

(Nevetés)

Szorgalmasan dolgoztam, hogy igazoljam:
a szőkéknek igenis sok eszük van.

Vicces, hogy egyik első tudósításom

épp Anita Hill washingtoni
meghallgatásáról szólt.

Nem sokkal rá,

engem is szexuálisan
zaklattak a munkahelyemen.

Egy tudósítást forgattam
vidéken, Virginiában,

s amikor visszaszálltunk a kocsiba,

operatőröm arról kezdett beszélni,

vajon mennyire élveztem,
mikor hozzáért a mellemhez

a mikrofon föltűzése közben.

Ezután még rosszabb lett.

A kocsi ajtajához húzódtam –

még nem léteztek mobiltelefonok –,

kővé dermedtem.

Lelki szemeimmel láttam magam
kivágódni a 80-nal száguldó kocsiból,

ahogy a filmekben látni,

és latolgattam, mennyire fog fájni.

Amikor Harvey Weinstein ügye,

az egyik legismertebb hollywoodi
nagykutyáé kiderült,

az állítások iszonyatosak voltak.

De oly sok nő állt elő történetével,

hogy az rádöbbentett:
amit tettem, annak jelentősége volt.

(Taps)

Weinstein mentegetőzése szánalmas volt.

Azt mondta, hogy ő
a 60-70-es évek terméke,

s akkor olyan volt a kultúra.

Eeegen, akkor olyan volt a kultúra,

és sajnos, még mindig olyan.

De miért?

A szexuális zaklatáshoz

még mindig kapcsolódó mítoszok miatt.

"A nők menjenek máshová dolgozni,
és válasszanak más pályát."

Hát persze.

Mondják ezt a két állást vállaló,

szűkösen élő egyedülálló anyának,

akit ráadásul szexuálisan zaklatnak.

"A nők...

magukra vessenek."

Amiatt, amilyen ruhát viselünk,

és amilyen smink van rajtunk.

Naná, gondolom, hogy az Uber mérnökeinek
a Szilícium-völgyben viselt

kapucnis pulóvere is kihívó.

"Ez a nők kitalációja."

Eeegen, mert annyira szórakoztató
és kifizetődő

megalázottnak és megvetettnek lenni.

Volt részem benne.

"A nők azért állítanak ilyeneket,
mert híresek és gazdagok akarnak lenni."

A saját elnökünk mondta!

Lefogadom, hogy Taylor Swiftnek,

a világ egyik legismertebb
és leggazdagabb énekesnőjének

nem kellett több pénz vagy nagyobb hírnév,

amikor az őt tapizó férfit

egy dolláros kártérítésért perelte.

Örülök, hogy megtette.

A nap híre:

munkahelyükön szexuálisan zaklatott nőkről
szóló, eddig ismeretlen történet:

a nők csak biztonságos, barátságos

és zaklatás nélküli
környezetet szeretnének.

Ennyi az egész.

(Taps)

Hogyan szerezzük vissza hatalmunkat?

Három megoldást javasolok.

Egy.

Változtassuk a tétlen szemlélőket
s cinkosokat szövetségesünkké!

Az USA-cégek 98%-ának van

szexuális zaklatással foglalkozó
fölkészítő programja.

70%-uknak létezik megelőző programja.

De a tétlen szemlélők

és a tanúk zöme mégsem
áll a nyilvánosság elé.

2016-ban

a Harvard Business Review ezt
"tétlen szemlélő hatás"-nak nevezte.

Jusson eszükbe a 9/11.

Unos-untalan hallhattuk:

"Ha észreveszel valamit,

mondd el, add tovább!"

Képzeljék el micsoda kihatása lenne,
ha ez érvényesülne

a munkahelyi szexuális zaklatások
eddigi tétlen szemlélői körében,

hogy fölismerjék és abbahagyassák
e gyakori eseteket;

hogy szegüljenek szembe az elkövetőkkel

segítve és védve az áldozatokat.

Ez a férfiaknak szóló fölhívásom:

szükség van rátok a harcunkban!

És a nőknek is szól:

tegyük a cinkosokat szövetségessé!

A második:

törvénymódosítás.

Ki tudja, hogy van-e

kötelező munkaügyi döntőbírósági kikötés

a munkaszerződésében?

Nem sok kezet látok.

Ha nem tudják, nézzenek utána,

s megmondom, miért.

A TIME Magazine ezt így hívja,

ott van a kivetítőn:

"A szerződés apró betűs pontja,

amely lehetővé teszi a szexuális zaklatást
illető panasz elmismásolását."

Ez azt jelenti:

a kötelező döntőbíróság
megfoszt a 7. alkotmánymódosítás adta

esküdtszéki eljárás jogától.

Ez rejtve marad.

Nincsenek ugyanazok a tanúk
vagy tanúvallomások.

A cég sokszor maguk helyett
választja ki a döntőbírót.

Nincs fellebbezési lehetőség,

és a munkavállaló csak
az esetek 20%-ában nyer.

Ismétlem: ez rejtve marad,

így senki sem tudja meg,
mi történt magukkal.

Ezért dolgozom oly szorgalmasan

az USA kongresszusában,

hogy változzanak a törvények.

Ezt szoktam mondani a szenátoroknak:

a szexuális zaklatás politikafüggetlen.

Zaklatás előtt nem szokás tudakolni,

hogy az illető republikánus
vagy demokrata.

Csak elkövetik.

Ezért kell mindenkinek foglalkoznia vele.

A harmadik:

legyünk erélyesek!

Az alapállás a bátorság és büszkeség,

s ahogy magabiztosak vagyunk.

Ellenállunk és szót emelünk.

Elmondjuk mindenkinek, mi történt velünk.

Tudom, hogy rettentő,

de tegyék meg gyerekeik kedvéért!

Számoljuk ezt föl a jövő
nemzedékei kedvéért!

Tudom, hogy gyermekeim kedvéért tettem.

Döntésemkor kizárólag
őket tartottam szem előtt,

hogy a nyilvánosság elé lépjek-e.

Gyönyörű gyermekeim,

12 éves Christian fiam,

14 éves Kaia lányom.

Mennyire alábecsültem őket!

Tavaly az első tanítási napon

kapott nyilvánosságot a döntésem.

Ideges voltam, hogy vajon mi éri őket.

Lányom megjött az iskolából,
és azt mondta:

"Anyu, annyian kérdezték,
mi történt veled a nyáron."

Aztán a szemembe nézve megjegyezte:

"Tudod, anyu,

olyan büszke voltam,

hogy azt mondhattam: te vagy az anyám."

Két hét múlva,

amikor összeszedte a bátorságát,
és szembeszállt két sráccal,

akik pokollá tették az életét,

otthon odajött s azt mondta:

"Anyu, összeszedtem a bátorságom,
hogy megtegyem,

mert láttam, hogy te is megteszed."

(Taps)

Látják, a bátorság példája ragadós.

Remélem, történetem megihlette önöket,

mert fordulóponthoz érkeztünk.

Figyeljük az eseményeket.

Mind több nő áll ki és mondja:

"Ami sok, az sok, elegem van."

(Taps)

Utolsó kérésem a cégekhez.

Vegyék vissza a nőket,
akiknek a karrierjét tönkretették

valamilyen hülye gazfickó miatt.

Mert valamit tudok a nőkkel kapcsolatban:

soha többet nem hagyjuk magunkat
lebecsülni, megfélemlíteni és megállítani;

nem hagyjuk magunkat elhallgattatni

intézmények vagy a múlt emlékei által.

Nem.

Kiállunk és szót emelünk,

és hallatni fogjuk a hangunkat.

Olyan nők leszünk, amilyenek a szó
valódi értelmében lenni akartunk.

Mindenekelőtt,

mindig elszántak leszünk.

Köszönöm.

(Taps)