Üdv mindenkinek.

Simone vagyok.

Tudják, hogy egyesek szerint
ha egy előadó izgul nagy közönség előtt,

azt kell képzelnie,
hogy a nézők meztelenek?

Mintha ettől jobban éreznénk magunkat.

De szerintem

2018-ban így gondolni önökre,
furcsa és rossz érzés lenne.

Keményen fáradozunk azon,
hogy töröljük az ilyen régi babonákat,

tehát új módszerekre van szükségünk

a lámpaláz csillapításához.

Rájöttem, hogy valójában azt szeretném,

ha úgy nézhetnék önökre,
ahogy önök rám –

hogy rögtön tudjak korrigálni, ha kell.

Ha tehát több szemgolyóm lehetne,

akkor mind sokkal jobban
éreznénk magunkat, ugye?

Az előadásomra készülve
varrtam magamnak egy mellényt.

(Csörgés)

(Nevetés)

Forgó szemek.

Tizennégy órámba telt,

míg 227 forgó szemből
megvarrtam ezt a mellényt.

És csak félig igaz, hogy azért varrtam,
hogy ugyanúgy nézhessek önökre,

ahogy önök rám.

A másik ok, hogy ezt is meg tudom tenni.

(Csörögnek a szemek)

(Nevetés)

Sok mindent így intézek.

Eszembe jut valami probléma,
és kitalálok rá valami megoldást.

Itt van például a fogmosás.

Egyikünk sem kerülheti el, elég unalmas,

senki nem szereti.

Hacsak nincs a közönség soraiban
hétéves gyerek,

ők esetleg: "igeeeen!"

Mi lenne, ha egy gép
elvégezné ezt helyettünk?

(Nevetés)

Úgy hívom,...

úgy hívom, hogy "A Fogkefe Sisak."

(Nevetés)

(Robotkar zúgása)

(Nevetés)

(Taps)

Mondjuk, a fogkefe sisakomat
tízből egyetlenegy fogorvos sem ajánlja,

és nyilván nem forradalmasította
a fogászat világát,

az én életemet viszont
teljesen megváltoztatta.

Ugyanis három éve fejeztem be
ezt a találmányt,

és amikor kész lettem vele,

a nappalimban felállítottam
egy kamerát,

és hét másodpercben felvettem
a sisakot működés közben.

Ma már

cuki szabványos
modern kori tündérmese:

a lány, aki posztol az interneten,

az internet rázúdul a lányra,

férfiak ezrei kérik meg a kezét

a kommentek között –

(Nevetés)

Ő ügyet sem vet rájuk,
YouTube-csatornát indít,

és további robotokat épít.

Azóta kihasítottam magamnak
ezt a kis rést az interneten,

én lettem a haszontalan
szerkezetek feltalálója,

mert ahogy mindannyian tudjuk,

úgy lehetünk egy terület
legjobb szakértői,

ha egészen szűk területet választunk.

(Nevetés)

(Taps)

Így aztán YouTube-csatornámon
ismertetem a gépeimet,

és sok dolgot kipróbáltam:
a drónnal való hajvágatástól –

(Drónzümögés)

(Nevetés)

(A drón a modellnek ütközik)

(Nevetés)

(Drón zümmögése)

(Nevetés)

(Taps)

a különös ébresztő masináig –

(Ébresztés)

(Nevetés)

(Videó) Simone: Jaj!

Egy másig gépem segít
a zöldségszeletelésben.

(Kések csapkodása)

Nem vagyok mérnök.

Nem tanultam tervezést az iskolában.

De rendkívül törekvő diákként nőttem fel.

Felső tagozatban és a gimnáziumban
színjeles voltam,

és évfolyamelsőként
tettem le az érettségit.

Másrészt viszont

igen súlyos lámpalázzal
küszködtem előadások előtt.

Itt egy email, amit akkoriban
küldtem a bátyámnak.

"El sem tudod képzelni,
milyen nehéz erről beszélnem neked,

nehéz kimondani.

Olyan rohadtul zavarban vagyok.

Nem akarom, hogy az emberek
hülyének nézzenek.

Most még el is bőgtem magam.

A francba."

Nem az történt, hogy véletlenül
porig égettem a szüleim házát.

Csak arról írok az emailben,
amiatt voltam annyira feldúlt,

hogy négyest kaptam a matek dolgozatomra.

Az akkor és most között
nyilvánvalóan történt valami.

(Nevetés)

Az egyik ok a serdülőkorom lehet.

(Nevetés)

Tényleg csodaszép korszak.

Ezenkívül

érdekelni kezdett a robotépítés,

és tanulni kezdtem a fém alkatrészekről.

De fém alkatrészekből építeni valamit,
főleg önképzés útján,

az azért elég kemény dió.

Igen nagy a hibázás valószínűsége,

továbbá

igen könnyen hülyét
csinálhatok magamból.

Akkoriban ez volt a legnagyobb félelmem.

Előálltam hát egy ötlettel,
ami atombiztos sikert garantál.

Szinte lehetetlen mellélőni vele.

Mégpedig az, hogy nem
a sikerre akartam törekedni,

hanem bukásra ítéltetett
gépeket igyekeztem építeni.

Bár akkor még nem is értettem,

a dilis dolgok alkotása
valójában egészen okos dolog,

közben ugyanis kitanultam
a fém alkatrészeket,

életemben először

nem kellett lámpaláz miatt görcsölnöm.

Amint megszabadultam minden
belső nyomástól és elvárásomtól,

ezek helyébe lelkesedés lépett,

és onnantól szabadon játszhattam.

Feltalálóként

olyan témák érdekelnek,
amikkel küszködnünk kell.

Lehet kicsi, lehet nagy, lehet közepes,

lehet olyan, amire TED-előadást építhetek,
az új problémacsomag bemutatására,

amiket meg tudok oldani.

A probléma azonosításához
a folyamat első lépéseként

építek egy haszontalan szerkezetet.

Mielőtt tehát idejöttem,

leültem, és átgondoltam,
milyen gondjaim fognak felmerülni

az előadásom során.

Elfelejtem, miről akarok beszélni.

Nem nevetnek a poénjaimon –

mármint önök.

Vagy ami még rosszabb,

nem ott nevetnek, ahol kéne –

most például nevethetnek,

köszönöm.

(Nevetés)

Vagy amikor izgulok,
remegni kezd a kezem,

nagyon is tisztában vagyok vele.

Vagy végig nyitva van a sliccem,

mindenki látja, csak én nem,

de nincs nyitva, legalább
efelől nyugodtak lehetünk.

A kezem viszont tényleg
remeg az izgalomtól.

Emlékszem, gyerekkoromban

kiselőadást tartottam az iskolában,

papírra írtam a jegyzeteimet,

és alá tettem egy füzetet,

hogy senki ne vegye észre:
rázkódik a papír a kezemben.

Gyakran tartok előadásokat.

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben 
önök közül úgy vélik:

"Tényleg jó szórakozás
a haszontalan gépek építése,

de hogy lesz ebből sikeres üzlet?"

Előadásaim is részei az üzletnek.

A rendezők mindig bekészítenek
egy pohár vizet a fellépőnek,

hogy legyen mit inni,
ha megszomjazunk,

és mindig veszettül vágyom
meginni azt a vizet,

de nem merem felemelni a poharat,

mert akkor a nézők észrevennék,
hogy remeg a kezem.

Szóval kéne egy olyan szerkezet,
ami ezt megteszi helyettem, nem?

Forgó szemes pólóba öltözött
ideges lánynak ajánlva.

Egyébként ezt most le kell vennem,
mert mutatni akarok valamit –

(A szemek csörömpölnek)

Jaj.

(Csörgés)

(Nevetés)

Még most sem tudom, minek nevezzem,

de valami ilyesmi,
hogy "fej körül keringő eszköz,"

ugyanis megforgatja körülöttünk
ezt az állványt,

és bármit rátehetünk.

Mondjuk, fényképezőgépet,
amivel körbefotózhatjuk a fejünket.

Ez ugyanis tényleg –
igencsak sokoldalú masina.

(Nevetés)

Na és van ám nálam –

úgy értem, szórhatnak rá
például egy kis rágcsát,

ha ahhoz van kedvük.

Van nálam pattogatott kukorica.

Csak rá kell szórni.

Aztán, ha akarják, –

némi áldozat a tudomány oltárán –

néhány szem a földre szóródott.

Forgassuk meg az egészet.

(Robotzümmögés)

(Nevetés)

Van itt egy kis kezecske.

Állítsuk be az állvány magasságát,

elég csak felvonni a vállunkat.

(Nevetés)

(Taps)

Van rajta egy kis kezecske.

(A kéz csattan)

(Nevetés)

(Taps)

Csak beleütköztem a mikrofonomba,

de azt hiszem, minden rendben.

Na jó, meg is kell rágnom a szemeket,

úgyhogy kérem, tapsoljanak
még egy kicsit –

(Taps)

Olyan, mint egy saját kis
személyes naprendszer,

én ugyanis ezredfordulós gyerek vagyok,

szeretem, ha minden körülöttem forog.

(Nevetés)

Térjünk vissza a pohár vízhez,
ezért vagyunk itt.

Ígérem – úgy értem, még nincs –

nincs benne víz,

elnézést.

De kicsit még dolgoznom kell
ezen a szerkezeten,

fel kell emelnie a poharat,
és az állványra tenni,

de ha kicsit remeg is a kezem,

senki nem fogja észrevenni,

mert annyira elbűvölő
ez a készülék.

Minden a legnagyobb rendben.

Lássuk.

(Robotzümmögés)

(Dudorászás)

Jaj, ne, beragadt.

Hát nem megnyugtató, hogy még
a robotok is lehetnek lámpalázasak?

Csak beragadt egy kicsit.

Milyen emberi ettől.

Pillanat, lépjünk kicsit vissza,

aztán –

(A pohár leesik)

(Nevetés)

Csodás időnk van most
az életben maradáshoz, ugye?

(Nevetés)

(Taps)

Miközben tehát a gépeim egyszerű
műszaki bohózatnak látszanak,

rájöttem, hogy valami
nagyobbra bukkantam.

Az örömnek és alázatnak ez a kifejezése
gyakran elvész tervezés közben,

és ez nekem a fémről szóló
tanulás útját jelentette,

anélkül, hogy az előadások miatt
szoronganom kellene.

Gyakran kérdezik, tervezem-e,
hogy egyszer majd valami hasznosat építek,

lehet, hogy egyszer megteszem.

De ahogy most látom,

már megtettem,

hisz felépítettem magamnak ezt a munkát,

és ezt így soha nem tudtam volna
megtervezni,

vagy igen –

(Taps)

Ezt így soha nem tudtam volna
megtervezni.

Inkább csak azért történt meg,
mert imádom azt, amivel foglalkozom,

és ezt a rajongást másoknak is átadtam.

Nekem ez jelenti a haszontalan tárgyak
alkotásának igaz szépségét,

mert ez annak elismerése,

hogy sohasem tudhatjuk,
mi a legjobb válasz.

Megesik, hogy a hang 
a fejünkben kijelenti,

hogy pontosan tudjuk,
hogyan működik a világ.

Nem biztos, hogy a fogkefe sisak a válasz,

de legalább feltesszük a kérdést.

Köszönöm.

(Taps)