Mindannyian el fogunk veszíteni, vagy már el is veszítettünk valamit, amire minden egyes nap támaszkodunk. Természetesen a kulcsainkról beszélek. (Nevetés) Csak viccelek. Amiről valójában beszélni szeretnék, az egyik legfontosabb érzékünk: a látás. Mindennap veszítünk egy kicsit azon képességünkből, hogy újrafókuszáljuk a szemünket, míg végül már egyáltalán nem tudunk újrafókuszálni. Ezt az állapotot hívjuk presbyopiának, és ez világszerte kétmilliárd embert érint. Bizony, milliárdot mondtam. Ha nem hallottak a presbyopiáról, és tűnődnek: ,,Hol van ez a kétmilliárd ember?", itt egy kis segítség, mielőtt belemennék a részletekbe. Ezért hordanak az emberek olvasó- vagy bifokális szemüveget. Először ismertetni fogom az újrafókuszálás képességének elvesztését, ami a presbyopiához vezet. Újszülöttként képesek hat és fél cm közelre is fókuszálni, ha akarnak. Húszas éveik közepére kb. feleakkorára csökken ez a fókuszálóképesség. Olyan 10 cm-re, még elég közelre, hogy ne vegyék észre a különbséget. Negyvenes éveik végére a legkisebb fókusztávolság kb. 25 cm, talán még ennél is nagyobb. E ponton túl a fókuszálóképesség csökkenése kihat a közellátást igénylő feladatokra, pl. az olvasásra, és mire hatvanévesek lesznek, egy méteres sugáron belül semmi sem tiszta. Most önök közül néhányan valószínűleg arra gondolnak, hogy ez rosszul hangzik, de a megszólítás bizonyára jelképes, csak azokról van szó, akik ténylegesen presbyopiások lesznek. Viszont mikor azt mondom, önök, szó szerint úgy értem, hogy mindannyian presbyopiások lesznek egyszer, ha még nem azok. Ez kissé nyugtalanítóan hangzik. Emlékeztetném önöket, hogy a presbyopia egész történelmünk során velünk volt, és sokat tettünk annak érdekében, hogy megpróbáljunk javítani ezen. Kezdetnek képzeljük el, hogy egy asztalnál ülnek és olvasnak. Ha presbyopiások lennének, akkor az valahogy így nézne ki. Minden, ami közel van, mint a magazin, elmosódik. Lássuk a megoldásokat. Az első az olvasószemüveg. Ezekben fókuszáló lencsék vannak, a közeli tárgyak esnek fókuszba. A távoli tárgyak viszont szükségszerűen kikerülnek a fókuszból, ezért állandóan váltogatni kell a szemüveggel és a szabad szemmel nézés között. A probléma orvoslása érdekében Benjamin Franklin megalkotta – ahogy ő nevezte – a ,,dupla szemüveget". Ma ezeket hívjuk bifokálisoknak, ezekkel messzire lehet látni, mikor felfelé nézünk, és közelre, amikor lefelé. Ma is vannak progresszív lencsék, melyek határvonal nélkül, finoman változtatják a fókuszerőt fentről lefelé haladva. Mindkettő hátránya, hogy bármilyen távolságban elvész a látótér egy része, mivel szétválik fentről lefelé, valahogy így. Hogy lássák, mi a probléma, képzeljék el, hogy egy létrán vagy lépcsőn mennek lefelé. Lenéznek, hogy megtalálják a fokot, de minden homályos. Miért homályos? Lenéznek, és ez a közellátó része a lencsének, de a következő lépés kartávolságon túl van, ami a szemüknek már távoli. A következő megoldás kevésbé általános, de felmerül kontaktlencséknél vagy LASIK-műtéteknél, ez a monovision. Beállítja, hogy a domináns szem távolra fókuszáljon, a másik szem pedig közelre. Az agyuk értelmesen összeilleszti mindkét szem látómezejének legélesebb pontjait, de a két szem kissé eltérő dolgokat lát, és binokulárisan nehezebb megítélni a távolságot. Mit tehetünk tehát? Sok ötlettel álltunk elő, de egyik sem állítja helyre az újrafókuszálást. Egyikkel sem tudnak ránézni valamire, és elvárni, hogy fókuszban legyen. De miért? Hogy magyarázatot adhassunk erre, vessünk egy pillantást az emberi szem anatómiájára. A szemünknek azon részét, mely lehetővé teszi az újrafókuszálást, szemlencsének hívjuk. Izmok veszik körbe a lencsét, melyekkel különböző alakok felvételére képes, és megváltozik a fókuszerő. Mi történik, mikor valaki presbyopiás lesz? A lencse olyan mértékben válik merevvé, hogy többé már nem változik az alakja. Ha visszagondolunk a korábban felsorolt megoldásokra, láthatjuk, hogy mindegyik hasonlít egyvalamiben a többihez, de a szemünkhöz nem, azaz, hogy mindegyik statikus. Ez a falábú kalóz optikai megfelelője. Mi a műláb optikai megfelelője? Az utolsó néhány évtizedben megalkották és továbbfejlesztették az úgynevezett ,,fókuszhangoló lencséket". Számos különböző típusuk van. Mechanikusan elmozduló Alvarez-lencsék, deformálható folyékony lencsék és elektronikusan működő, folyékony kristálylencsék. Ezeknek megvan a saját trükkje, de nem fukarkodnak a vizuális élménnyel. Teljes látómezejű látás, ami bármely távolságban éles. Jól van. A szükséges lencsék már léteznek. Probléma megoldva, igaz? Nem egészen. A fókuszhangoló lencsék kicsit bonyolultabbá teszik az egyenletet. A lencséknek fogalma sincs, milyen közelre kell fókuszálniuk. Olyan szemüvegekre van szükségünk, melyekben, ha messzire néznek, a távoli tárgyak élesek, majd mikor közelre néznek, a közeli tárgyak kerülnek fókuszba a látóterükben, anélkül, hogy gondolkodni kellene ezen. Azon dolgoztam az utóbbi pár évben a Stanfordon, hogy pont ezt az intelligenciát érjem el a lencsékkel. Prototípusunk a virtuális és kiterjesztett valóságrendszer technológiáját használja a fókusztávolság megállapítására. Van egy szemkövetőnk, ami megmondja, melyik irányba fókuszál a szemünk. Ezt a kettőt használva háromszögelhetjük a tekintetük irányát, hogy legyen egy fókuszbecslésünk. Csak hogy még megbízhatóbbá tegyük, egy távolságérzékelőt is adtunk hozzá. Az érzékelő egy külvilágra néző kamera, mely közvetíti a tárgyak távolságát. Felhasználhatjuk újra a tekintet irányát a távolság becslésére másodszor is. Majd egyesítjük ezt a két távolságbecslést, és e szerint frissítjük a fókuszhangoló lencse optikai erejét. Következő lépésként valódi embereken teszteltük az eszközt. Összegyűjtöttünk kb. száz prebyopiást, akik tesztelték az eszközt, miközben mértük a teljesítményüket. Amit láttunk, az meggyőzött minket, hogy az autofokálisoké a jövő. A résztvevőink tisztábban láttak, gyorsabban tudtak fókuszálni, és úgy vélték, hogy könnyebb és jobb fókuszáló élmény, mint jelenlegi korrekciójuk. Leegyszerűsítve, ha a látásról van szó, az autofokálisok nem alkusznak meg, mint a mai statikus korrigálók. De nem akarok ennyire előreszaladni. A kollégáimra és rám még sok munka vár. Például a szemüvegeink egy kissé – (Nevetés) méretesek talán? Ennek egyik oka az, hogy méretesebb alkatrészeket használtunk, melyeket sokszor szánnak kutatásra vagy ipari használatra. A másik, hogy mindent rögzítenünk kell, mivel a jelenlegi szemkövető algoritmusok nem rendelkeznek a szükséges erővel. Tehát előre tekintve, ahogy haladunk a kutatástól a gyártás felé, olyan jövőbeli autofokálisok készítését tervezzük, melyek már jobban hasonlítanak a normális szemüvegekhez. Hogy ez megvalósulhasson, jelentősen javítanunk kell a szemkövető megoldásunk erősségén. Továbbá kisebb, hatékonyabb elektronikát és lencséket kell beépítenünk. Mégis, még a jelenleg mutatott prototípusunkkal is, a mai fókuszhangoló lencsetechnológia felül tudja múlni a hagyományos, statikus korrekciót. Szóval, ez csak idő kérdése. Teljesen világos, hogy a közeljövőben ahelyett, hogy azon agyalnánk, melyik szemüveget használjuk és mikor, fókuszálhatunk egyszerűen csak a fontos dolgokra. Köszönöm. (Taps)