Szüntessük meg az óvadék körüli igazságtalanságot!

Az USA-ban minden este több mint 450 000 főt börtönöznek be kizárólag azért, mert nincs elég pénzük az óvadék kifizetésére. A kérdéses összeg gyakran 500 dollár körül van: egyesek könnyedén, mások egyáltalán nem tudják kifizetni. Valódi emberi következménye: munkahely, lakás és élet elvesztése, és rasszból eredő egyenlőtlenségeket teremt a jogrendszeren belül. Robin Steinbergnek bölcs ötlete van ennek megváltoztatására. Gondolatébresztő előadásában felvázolja az Óvadékprojekt tervét, a példátlan országos forgóalapot, amely a tömeges bebörtönzés ellenszere. Ambiciózus terve egyike a TED kezdeményezéseinek, a merész projekt globális változást ihlet.

Soha nem fogom elfelejteni ügyfélnél tett
első látogatásomat a börtönben.

A nehéz fémajtó becsapódott mögöttem,

és hallottam, ahogy a kulcs
fordul a zárban.

Lábam alatt a cementpadlót
ragacsos réteg borította,

s kellemetlen hangot adott ki, –

mintha ragasztószalagot
tépnénk le kartonról –

minden lépésemnél.

Kapcsolatunk a külvilággal egy kis ablak
volt, az is túl magasan, hogy kilássunk.

Bent szögletes asztalka állt
lecsavarozva a padlóhoz,

és két fémszék

egymással szemben.

Akkor tapasztaltam meg
zsigerileg először –

csupán egy röpke pillanatra –,

milyen lehet börtönben lenni.

Akkor sok évvel ezelőtt,
fiatal kirendelt védőként elhatároztam,

hogy soha nem felejtem el azt az érzést.

Így is történt.

Ez késztetett arra, hogy úgy küzdjek
minden ügyfelem szabadságáért,

mintha a sajátomért tenném.

Szabadság.

Jellemzően amerikai szellemű alapfogalom,

melyet az alkotmány is szentül véd.

Amerika mégis buzgó fogvatartó.

A rabszolgaságtól a tömeges bebörtönzésig

minden jellemezte.

Mindannyian ismerjük a sokkoló számokat.

Az USA-ban az egy főre eső
bebörtönzöttek száma magasabb,

mint bármelyik másik országban.

Amit lehet, nem tudnak,
hogy Amerikában minden éjjel

közel félmillió olyan ember hajtja
börtöncellában álomra a fejét,

akit nem ítéltek el semmiért.

Azok az anyák és apák, fiúk és lányok

csak egyetlen okból vannak ott:

nem engedhetik meg maguknak,
hogy kifizessék a szabadságuk árát.

Ezt az összeget óvadéknak nevezik.

Az óvadék az előzetes letartóztatást
kiváltó jogintézmény.

Egyszerű elgondolás:

rójunk ki akkora óvadékot,
hogy kifizethető legyen,

kifizetik.

Ez a letét ösztönzően hat,
hogy megjelenjenek a bíróságon.

Plusz indokot jelent.

Az óvadékot soha nem szánták büntetésnek.

Óvadékkal soha nem szándékoztak
senkit börtönben tartani.

Az óvadékkal soha sem szándékoztak
kétszintű intézményt kialakítani:

egyet a gazdagoknak
és egyet mindenki másnak.

De pontosan ezt sikerült elérni.

Az amerikai helyi börtönökben
75%-ban olyanok vannak,

akik nem tudták kifizetni az óvadékot.

Ramelhez hasonlók.

Csípős októberi délután

Ramel biciklivel igyekezett
a szomszédos dél-bronxi boltba

egy liter tejért.

Megállította a rendőrség.

Mikor azt szerette volna megtudni,
miért állították meg,

vita kerekedett,

és egyszer csak bilincsben
találta magát a földön.

Azzal vádolták, hogy járdán biciklizett,

és ellenszegült a letartóztatásnak.

Bíróságra vitték,

ahol a bíró 500 dollár
óvadékot határozott meg.

De Ramelnek nem volt 500 dollárja.

A 32 éves apát börtönhajóra küldték,

mely East River tengerszorosban található

a szeméttelep és a halpiac között.

Pontosan, jól hallották!

New York partjainál 2018-ban

börtönhajó úszik,

és elsősorban feketék
és sötét bőrűek szállása,

akik nem tudják kifizetni az óvadékot.

Beszéljünk egy kicsit arról,

mit jelent börtönben lenni,
ha csak pár napra is.

Kitehetnek az állásunkból,

elveszthetjük a lakásunkat,

veszélyezteti a bevándorlási helyzetünket.

Még a gyerekeink felügyeleti
jogát is elveszíthetjük.

A börtönfelügyelők által elkövetett
szexuális zaklatások egyharmada

a bebörtönzés első három napján történik,

a börtönbeli elhalálozások majdnem fele –
ideértve az öngyilkosságot is –,

az első héten történik.

Továbbá, ha óvadék ellenére
börtönben tartózkodunk,

akkor négyszer nagyobb az esélye,
hogy elítéljenek,

mintha szabadlábon lennénk,

és a kiszabott büntetés
háromszor hosszabb lesz.

Ha feketék vagy latinok vagyunk,
és óvadékot állapítottak meg,

akkor kétszer nagyobb a valószínűsége,
hogy benn ragadunk a cellában,

mintha fehérek lennénk.

Az amerikai börtön félelmetes,
embertelen és erőszakos hatású.

Csak egy pillanatra képzeljük el,
hogy börtöncellába zárnak,

és nincs 500 dollárunk,
hogy kiszabaduljunk onnan.

Akkor valaki felajánlja
a szabadulás lehetőségét.

"Csak vallja magát bűnösnek" – tanácsolja.

"Visszatérhet a munkájához.

Csak vallja magát bűnösnek.

Adhat ma jóéjt-puszit a gyerekeinek."

Azt tesszük, amit bárki tenne
ebben a helyzetben.

Bűnösnek valljuk magunkat,
ha elkövettük, ha nem.

De így büntetett előéletünk lesz,

ami elkísér egész további pályánkon.

Bebörtönözni valakit,
mert nincs pénze óvadékra,

az a legigazságtalanabb,
legerkölcstelenebb társadalmi lépés.

Emellett drága és értelmetlen is.

Az adófizetők pénzéből

14 milliárdot költenek évente
olyanok fogva tartására,

akiket nem ítéltek el semmiért.

Ez naponta 40 millió dollárt jelent.

Ami ennél is zavaróbb, hogy ettől
nem vagyunk nagyobb biztonságban.

Kutatások tisztán alátámasztják,
hogy akit fogva tartottak,

az valószínűbb, hogy bűntettet
követ el szabadulása után,

mint aki végig szabadlábon volt.

A szabadság nagy különbséget jelent.

A szerény jövedelmű
és színes bőrű társadalom

nemzedékek óta tudatában van ennek.

Összefogtak, összeadták tartalékaikat,
hogy szabadságot vegyenek szeretteiknek,

mióta kapcsolatok és börtöncella létezik.

A bűnügyi jogrendszer
hatalmas arányokat öltött,

és a számok túl nagyok lettek.

Az utóbbi 20 évben

az amerikai fogvatartottak száma 99%-ban

az előzetes letartóztatásba
kerülők miatt nőtt.

Életem több mint felét
kirendelt védőként töltöttem,

ott voltam, és láttam több ezer ügyfelet,

akiket börtönbe vetettek,

mert nem volt elég pénzük óvadékra.

Az igazságszolgáltatás pénzkérdés lett,

mely megkérdőjelezi egész
jogrendszerünk törvényességét.

Valami egyszerűt szeretnék mondani,

valami nyilvánvalót,

de ugyanakkor sürgős tudnivalót.

Minden a szabadságon múlik,

és a szabadság ingyenes kell legyen.

(Taps)

Hogy valósíthatjuk ezt meg?

Ezt a kérdés gyötört
több mint tíz éven át,

a szintén kirendelt védő
férjemmel, Daviddel együtt

a konyhaasztal mellett tanakodva.

Éppen kínait ettünk,
és kibeszéltük az igazságtalanságokat,

mikor David felnézett, és azt mondta:

"Hozzunk létre óvadékalapot,

és hozzuk ki ügyfeleinket a börtönből!"

Egyszeriben megszületett

a Bronxi Szabadságalap ötlete.

Nem tudtuk, mi lesz ebből.

Sokan mondták, hogy elment az eszünk,

és elveszítjük az összes pénzt.

Az emberek nem jönnek vissza,
mert semmi érdekük nem fűződik hozzá.

És mi van akkor, ha mégis visszatérnek?

Tudtuk, hogy az óvadékot
visszaadják a per végén,

tehát visszakerül az alapba,

újra felhasználhatjuk, többször,
folyamatosan, óvadékokra.

Ez volt a tét,

és bejött.

Az utóbbi tíz évben

letettük az óvadékot minden
New York-i alacsony jövedelműnek,

és a tanulság mélyrehatóan
megváltoztatta elveinket

a törvényszéken való megjelenés okáról

és a jogrendszer működéséről.

Kiderült, hogy az emberek
nem a pénz miatt jönnek vissza.

Ez világosan látszik, mert mióta
a Bronxi Szabadságalap fizeti az óvadékot

az ügyfelek 96%-a megjelenik
minden tárgyaláson,

megdöntve a hiedelmet,
hogy csak a pénz számít.

Ez alapos bizonyíték arra,
hogy nincs szükség pénzre

vagy bokabilincsre

vagy más felesleges biztonsági
és felügyeleti rendszerre.

Csupán egy bírósági értesítés szükséges,

emlékeztetőül a tárgyalás idejéről.

Továbbá kiderült, hogy a bebörtönzöttek

90%-a bűnösnek vallja magát.

De amikor az alap kifizeti az óvadékot,

az esetek több mint felében
felmentik őket.

A Bronxi Szabadságalap létezése óta

az ügyfelek kevesebb mint 2%-a

kapott bármilyen börtönbüntetést.

(Taps)

Egy héttel később

Ramel még mindig a hajón lévő
börtöncellájába volt bezárva.

Már ott tartott, hogy mindent elveszít,

hajlott rá, hogy bűnösnek vallja magát,

mikor a Bronxi Szabadságalap közbelépett,
és letette az óvadékot.

A lányával vállvetve

kintről küzdhetett az ügyéért.

Eltartott valameddig –

pontosabban két évig –,

de végül

teljesen ejtették az ügyét.

Ramelnek...

(Taps)

Ramelnek a Bronxi Szabadságalap
mentőkötél volt,

de számtalan bebörtönzött amerikainak

nem jön hasonló szabadságalap.

Ideje valamit tenni ezért.

Ideje valami nagyot tenni ezért.

Ideje valami okosat tenni.

Ideje valamit tenni, tán merészet?

(Nevetés)

Szeretnénk a Bronxban kidolgozott,

bevált forgóalap modellünket

egész Amerikában elterjeszteni,

hogy még a bebörtönzés előtt

támadjuk a jogrendszert.

(Taps)

(Ujjongás)

(Taps)

Íme a terv!

(Taps)

Szeretnénk kihúzni a csávából
a legtöbb embert

a lehető leggyorsabban.

A következő öt évben

a kirendelt védőügyvédekkel és a helyi
közösségek szervezőivel összefogva

40 kritikus joghatóságban
állítunk fel ilyen intézményt.

Célunk 160 000 fő kiszabadítása.

A stratégiánk alapja,

hogy az óvadék visszafolyik az ügy végén.

A bronxi adatok azt mutatják,

hogy egy dollárt kétszer-háromszor
forgathatunk vissza évente

hatását megsokszorozva.

Egy adományozott dollárból

15 fő óvadéka telik ki öt év alatt.

Stratégiánk alapja azok tapasztalata,
bölcsessége és útmutatása is,

akik közvetlenül élték át
az igazságtalanságot.

(Taps)

Minden helyszínen óvadékügyintéző-
csapatot állítunk fel

szenvedélyes, elhivatott
helyi ügyvédekből,

akik közül sokan maguk is
le voltak csukva;

ők fizetik az óvadékokat,
és védik ügyfeleiket,

amíg ügyük a jogrendszert járja,

megadva nekik minden kellő
forrást és támogatást.

Az első két helyszín működik.

Az egyik az Oklahoma állambeli Tulsában,

és a másik a Missouri állambeli
St. Louisban.

És Ramel?

Óvadékügyintézést tanul
a New York állambeli Queensben.

(Taps)

Következő három helyszín
nyitásra készen áll:

Dallasban, Detroitben
és a Kentucky állambeli Louisville-ben.

Projektünk a pénzóvadék-rendszert támadja

példátlan mértékben.

Ügyfeleink történeteit meghallgatjuk,

gyűjtjük, megjelenítjük és jutalmazzuk,

hogy megváltoztassuk a hozzáállást.

Országos kritikus adatokat gyűjtünk,

melyek jobb útirány
kirajzolásához szükségesek,

hogy ne más formában teremtsük újra
az elnyomó rendszert.

Az óvadékprojekt,

amely 160 000 főt szabadít ki öt év alatt,

az egyik legnagyobb civil
kiszabadító program lesz

Amerika történetében.

Jelenlegi formájában...

(Taps)

a büntetőjogi rendszer

felszámolandó.

De mint a rendszerrel évtizedek óta
foglalkozó, tudom,

hogy a valódi, rendszerszerű változás

időt és számos stratégiát igényel.

Ehhez mindannyiunkra szükség van,

polgári jogi ügyvédekre,
közösségi szervezőkre,

értelmiségiekre, a médiára,
emberbarátokra,

diákokra, énekesekre, költőkre

és persze a rendszer által
érintettek hangjára s törekvésére.

De tudatában vagyok,

hogy hitem szerint együttesen
véget vethetünk a tömeges bebörtönzésnek.

Még egy utolsó gondolat:

akik Amerika börtöneiben ülnek

az ország bármely részén,

akiket jelenleg óvadékhiány miatt
tartanak fogva,

nekik most kell mentőkötél.

Ezért valósul meg az óvadékprojekt.

Bevált modellünk, akciótervünk

és óvadék-ügyintézők
növekvő hálózata létezik,

akik elég merészek nagyot álmodni
és bátrak harcolni,

óvadékról óvadékra, ameddig csak eltart,

amíg az igazi szabadság és a jogegyenlőség
nem válik Amerikában valósággá.

Köszönöm szépen.

(Taps)