Hogyan változtatta meg az iparosodás a gyerekkort? | Dorsa Amir | TEDxCambridge

Azt hihetnénk, hogy gyerekkorunk szabályszerű volt: azonos korú barátaink voltak, iskolába jártunk, tanárok tanítottak minket, sőt még saját szobánkban is aludhattunk. Dorsa Amir evolúcióantropológus rámutat, hogy a nyugati kultúrákban mindennapinak számító eme jelenségek az emberi történelem furcsa új megnyilvánulásai, amelyek jelentős hatás gyakorolhatnak a gyerekek fejlődésére. Bővebben lásd: http://www.tedxcambridge.com

Dorsa Amir érdeklődési területe a más-más kulturális és ökológiai környezetnek a gyermeki elmére gyakorolt hatása. A Yale Egyetemen nyert antropológiai PhD fokozatot, utána a Bostoni Főiskola Pszichológiai Tanszékén kutató lett.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

Az egyetemen gyakran elmondták,

hogy az embertan célja

a szokatlant ismerőssé
és az ismerőst meglepővé tenni.

Azt hittem, hogy tudom, ez mit jelent,

de az első terepmunkámig mégsem értettem.

A mesterképzés első évében

elutaztam Dél-Amerikába,

hogy a shuarokkal, az ecuadori
Amazóniában élő indiánokkal dolgozzam.

Tanulmányoztam az egyes kultúrákban
fejlődő gyerekeket.

Sok mindenre számítottam utazásom kapcsán.

Tudtam, hogy sok rovarcsípés ér, úgy lett.

Tudtam, hogy kenuval megyek le
a kanyargós őserdei folyókon, úgy is lett.

Tudtam, hogy új dolgokat
fogok tanulni, úgy is lett.

Megtudtam, milyen a gyerekkor
egy kis méretű társadalomban.

Láttam kisgyerekeket, akik önállóan
fára másznak papaját szedni,

mikor megéheznek.

Láttam tüzet rakó gyerekeket,

amint főztek maguknak és testvéreiknek,

magabiztosan használva a bozótvágó kést.

(Nevetés)

Ám arra nem számítottam,

hogy az USA-ba visszatérve kultúrsokk ér.

A shuarok furcsaságai ismerősebbek lettek,

de az otthon ismerőssége
hirtelen furcsa érzéssel töltött el.

Gyűjtögető társadalomban gyereknek lenni

nagyon más, mint nyugati társadalomban.

Shuar-féle társadalmakban

a gyerekek sokkal önállóbbak,
úgymond "szabadtartásúak".

(Nevetés)

Aki a mobiltelefon előtti
korszakban nőtt fel,

annak talán hasonló volt a gyerekkora.

De a legújabb gyereknemzedéknek
ez az önállósága hamar elmúlik.

Azért, mert nemrég a gyerekkor
roppant hirtelen megváltozott.

Bolygónkon jóformán egész idő alatt,

százezer éven át

fajunk vadászó-gyűjtögető
csoportokban élt,

életmódunk jobban hajaz a mai shuarokéra,
mint az átlagos amerikaiakéra.

Pár ezer éve

környezetünk nagy változásnak indult.

A változás annyira gyors
és mélyreható volt,

hogy sok antropológus szerint

most evolúciós ellentét
állapotában vagyunk.

Eszerint környezetünk
túl gyorsan változott meg,

génjeink részben nem követték.

A kulturális evolúció
sokkal gyorsabb a genetikainál.

Ez azt jelenti, hogy elménk és testünk

tán olyan világra optimális,
amelyben zömünk már nem él.

Milyen volt az a múltbéli környezet?

Nincs tökéletes válasz a kérdésre:

a csontok megkövesednek, a viselkedés nem.

De sokat megtudhatunk a mai shuarokéhoz
hasonló társadalom kutatásából.

Tisztázzuk:

a shuarok nem őskori nép
vagy a múltra nyíló ablak;

hanem modern emberek.

Viszont életmódjukból megfejthetjük,
milyen volt a múltban a gyerekkor.

Rengeteg kis méretű társadalom
kutatásából tudjuk,

hogy számtalan közös mintázat létezik.

Pl. jóformán minden ilyen társadalomban

a nők természetes úton szülnek,

az anyák gyakran és sokáig szoptatnak,

a szülők gyerekeikkel
közös szobában hálnak,

és a gyerekek állandó fizikai
kontaktusban vannak másokkal.

Nyugati társadalmakban
e mintázatok változásnak indultak:

elterjedtebb a császármetszés
és a tápszeres etetés.

A srácoknak gyakorta gyerekszobájuk van,

s nem szeretjük,

ha velünk vagy gyerekeinkkel
mások fizikai kontaktusba kerülnek.

Becsüljük a személyes teret.

De térjünk vissza
az ellentét gondolatához!

A sárga színnel írt tevékenységeket

a bolygón töltött időnk
99%-ában gyakorolja az ember.

A kék színnel írtakat csak 1%-ában.

E hatalmas változások
olyan iramban mentek végbe,

hogy lehet, nincsenek összhangban
a világgal, amelyre számítunk.

Úgy gondoljuk, a változásoknak
jó és rossz következményei vannak.

Pl. a császármetszés életet ment,

de károsan befolyásolhatja
beleinkben a baktériumokat

és immunrendszerünket.

De viselkedéskutató antropológusnak

e társadalmak vizsgálandó közös jellemzője

és amit magam is
szemügyre vehetek, az alábbi:

Kis méretű társadalmakban
a felnőtt társadalommal párhuzamosan

gyerekek összetett miniközössége,
alternatív társadalma is létezik.

E gyerektársadalomba minden
korú és nemű gyerek beletartozik.

Sajátos kultúrája és vezetői vannak.

Drámák és meglepő mennyiségű
politikai fondorkodás jellemzi.

Hogy megértsük, miért oly fontos
a fejlődéshez a gyerektársadalom,

tartsuk szem előtt
az emberre vonatkozó érdekes tényt:

hogy bármely kultúrában
valaki sikeres felnőtté váljék,

ahhoz gyerekként kell roppant sok
bonyolult készséget elsajátítania.

Ezek részben műszaki készségek,
pl. a tűzrakás,

és társadalmi készségek, pl. a barátkozás.

E készségek évtizedekig
tartó tökéletesítésére

a gyerekek alapkészségeket fejlesztenek,

pl. az alkotókészséget, az eltökéltség
és a problémamegoldás készségét.

Mikor a shuar felnőttek egyszer fociztak,

észrevettem, hogy a srácok is focizni
kezdtek, közvetlenül a felnőttek mellett.

Lázba jöttem, mikor odahívtak,

mert azt hittem, azt akarják,
hogy álljak be hozzájuk focizni.

Ám csak azt akarták,
hogy az eredményt számoljam,

hogy mindenki játszhasson.

(Nevetés)

Probléma megoldva.

A shuar srácok, akárcsak minden srác,
sok időt szánnak felnőttek megfigyelésére

és viselkedésük játékukba
való beillesztésére.

Ez az egyik oka, hogy a játék intézménye

olcsó készséggyakorlási
módszerré fejlődött.

Senki sem buzdítja őket rá.

Maguktól teszik,

mert az önfeledt játékon át tanulják meg,
hogyan váljanak felnőtté.

A vegyes korú társadalom másik előnye,

hogy egymást tanítják
és egymástól tanulnak a gyerekek.

A fiatalabbaknak jót tesz,
ha a csak kissé idősebbektől tanulnak,

akik alig ügyesebbek náluk.

Az idősebbek a tanítás révén
saját készségeiket is fejlesztik.

Önök is tapasztalhatták,
hogy a tanítás elősegíti a tanulást.

Nyugati társadalmakban
nehéz föllelni e mintázatokat.

A gyerekek itt terv szerint idejük zömét

azonos korú gyerekekkel együtt
szobában nevelkedve töltik.

Teljesen a felnőttek szabják meg

időtöltésük tartalmát és szerkezetét.

Ők döntik el, mikor egyenek,
és mikor játsszanak.

De még azt is ők döntik el,
mikor menjenek vécére.

Így az önfeledt szabadidős játék

hamarosan tervszerű tevékenységgé válik.

E mikroirányítás furcsa mellékterméke,

hogy arra tanítjuk a gyerekeket,
amire nem is kéne.

A gyerekeket nem kell arra tanítani,
hogyan játsszanak.

Még arra sem, hogyan beszéljenek.

Nem kell ráböknünk egy almára azzal:
"Nézd, ez egy alma!"

A gyerekek helyzetekből is tanulnak,

ha pl. hallják, hogy a férj almát kér,
és megkapja, ebből rájönnek:

"Alma!" – és kész.

A vélekedés,

hogy a szülő dolga folyton alakítani
és figyelni gyereke jártasságát,

rengeteg szükségtelen szorongást
válthat ki, és káros lehet.

Mikor megfosztjuk őket a vegyes korú
játszótársaktól és az önfeledt játéktól,

az olyan, mintha a bringa
kitámasztó kerekeit szerelnénk le.

Így gátoljuk a srácok felnőtté válását.

Hozzájárulunk az egyre jobban
ellentmondásos környezethez.

Sőt ahelyett,

hogy hagynánk pl. a problémamegoldást
mint alapkészségüket kifejlődni,

a könyv végére lapozva
eláruljuk a megoldásokat.

Ám ezzel fölkészületlenek maradnak
az új feladatokra, melyekkel szembesülnek.

Ez lehet az egyik magyarázata,

miért olyan nehéz beilleszkedniük
az egyetemi életbe,

vagy miért annyira rémisztő
életpályát választaniuk.

Nagyon kevés felfedezendő hely volt.

Nem az a tanulság,
hogy ismét gyűjtögetők legyünk,

vagy hogy amit teszünk,
abban ne legyen semmi mesterséges.

Ez naturalisztikus téves következtetés.

Hasznunkra válik,

ha szélesebb összefüggésben
vizsgáljuk és értelmezzük,

hogyan alakította az evolúció
történelme elménk fejlődését.

Gyerekeinknek a legjobbat szeretnénk.

Szeretnénk, ha önállók, magabiztosak
és jó problémamegoldók lennének.

Szeretnénk, ha boldogak lennének.

De ott az ellentmondás,

hogy nyugati kulturális gyakorlatunk

alááshatja gyerekeink e készségek
fejlesztésére irányuló tehetségét.

Nehéz tanulmányozni
e változások hosszú távú hatásait,

kiváltképp azért,
mert a változások gyorsak.

De van pár bevált gyereknevelési módszer,

melyeket több ezer éve alkalmaznak.

Oly régen alkalmazzuk őket,

hogy a gyerekek elméje tán számít rájuk.

Néhány módszer ma is alkalmazható.

Szervezzünk több játszási alkalmat
vegyes korú gyerekek között!

Hagyjuk őket hibázni,
mert erre szükségük van!

Adjunk lehetőséget több önfeledt játékra!

Ezek az ötletek

nemcsak a gyereket nevelőknek fontosak,

hanem a felnőtteknek is,
hiszen még mi is fejlődünk.

A tanulságok önökre is vonatkoznak.

Hagyják magukat hibázni!

Töltsék idejüket idősebb családtagokkal
és fiatalabb barátokkal!

Hagyjanak maguknak
némi időt önfeledt játékra!

Esetleg tudatosítsák magukban,

hogy környezetük ismerős kultúrája
valójában nagyon is furcsa!

Köszönöm.

(Taps)