Cameron Sinclair: A fellendülés és az összeomlás menekültjei

A "TEDGlobal U" esemény alkalmából Cameron Sinclair rámutat a meghiúsult gigantikus ingatlanprojektek kárvallottjaira: arra a sokezernyi idegen vendégmunkásra, akik egy fillér nélkül rekednek ott a félbehagyott építkezések helyszínein. Építésztársai számára csak egyetlen etikus kezelési módot tud javasolni erre a problémára.

Néhány éve fenyílt a szemem, és

megismertem az építőipar sötét oldalát.

2006-ban fiatal qatari egyetemisták magukkal vittek,

hogy megmutassák a vendégmunkások táborát.

Azóta is odafigyelek az egyre szélesebb körben ismert munkajogi visszásságokra.

A legutóbbi 6 hónap során több, mint 300 felhőkarcoló

építését állították le végleg vagy ideiglenesen az Emirátusokban.

Az újságok öles szalagcímein kívül mást is meg kell látnunk,

nevezetesen a gyakran félrabszolga sorban élő építőmunkások sorsát.

1,1 millióan vannak.

Többségük indiai, pakisztáni, Srí Lanka-i és

nepáli, ezek az emberek mindent kockára tesznek,

hogy pénzt keressenek otthon élő családjaik számára.

Több ezer dollárt fizetnek közvetítőknek, csak hogy kijussanak.

És amikor megérkeznek, egy munkatáborban találják magukat, víz nélkül,

légkondicionálás nélkül, sőt, az útlevelüket is elveszik.

Bár könnyű a helyi hivatalnokokra meg felsőbb hatóságokra mutogatni,

ezeknek az embereknek a 99%-át a versenyszféra foglalkoztatja.

Ezért a mi felelősségünk ugyanakkora ebben, ha ugyan nem nagyobb.

Az Emirátusokban is megjelentek a munkavédelmi csoportok.

Azonban a számok elképzelhetetlenül magasak.

2008 augusztusában

az Emirátusok tisztviselői megállapították,

hogy az ország 1098 munkatáborának 40%-a

a minimális egészségügyi és tűzvédelmi előírásokat is megsértette.

És az elmúlt nyáron több, mint 10 000 munkás

tiltakozott a munkabérük visszatartása,

az ehetetlen minőségű étel és a szörnyű lakhatási körülmények miatt.

Aztán megtörtént a pénzügyi összeomlás.

Amikor a vállalkozók tönkrementek,

mert mindenki máshoz hasonlóan ők is túlvállalták magukat,

a helyzet annyiban lett más, hogy hirtelen minden eltűnt,

a dokumentumok, az útlevelek,

és ezeknek a munkásoknak a hazaútra szóló jegyük is.

Jelen pillanatban is munkások ezreit hagyják magukra.

Lehetetlen hazajutniuk.

Még az országba érkezésüket sem tudják bizonyítani.

Ők a fellendülés és összeomlás menekültjei.

A kérdés, hogy úgy is mint építész szakember,

mint mérnök vagy fejlesztő, aki tudja,

hogy valójában így folynak a dolgok,

hiszen minden egyes héten kijárunk a munkaterületre,

szemet hunyunk vagy bűntársak vagyunk

az emberi jogok sárral tiprásában?

Úgyhogy most hagyjuk a szénlábnyomunkat.

Gondolkozzunk el inkább a "morális lábnyomunkon".

Mi haszna annak, ha

nulla szénkibocsátású, energiahatékony létesítményeket építünk,

ha a munkaerő, aki létrehozza ezt az építészeti gyöngyszemet,

finoman szólva is ki van zsigerelve?

A szememre hányták már, hogy erkölcsi piedesztálról beszélek.

Ezt illetően azonban komolyan

nincs más lehetőség előttem.

Ne feledkezzünk hát meg arról, hogy ki fizeti meg legkeményebben az összeomlás árát.

És amikor mi az újabb irodai megbízásunk miatt aggódunk,

a következő terv miatt, amivel megbíznak, hogy így a munkásainkat megtartsuk.

Ne feledkezzünk meg a férfiakról, akiknek valóban élet-halál kérdése a munka.

Köszönöm.

(Taps)