A beszélt angol nyelv három legfontosabb titka | Judy Thompson | TEDxOakville

Judy Thompson bölcsészdiplomával és TESL-bizonyítvánnyal rendelkező professzor, szerző és előadó, a beszélt angol nyelv a szakterülete. Amikor franciául és németül tanult, saját magán tapasztalta meg, milyen keserves élmény új nyelven megszólalni. Sokáig élt és tanított Dél-Koreában, ott jött rá először, hogyan kéne tanítani a beszélt angol nyelvet.

A nyelvtanulás kezdetén a tanulók szégyellik rossz kiejtésüket és nyelvtani hibáikat, az anyanyelven beszélők pedig nincsenek tisztában vele, hogy a nem anyanyelvűek milyen nehezen értik azt, ahogy ők beszélnek. Judy anyanyelvű és nem anyanyelvű kurzusokat is tart, mindkettőnél elsősorban a megértésre és a hatékony kommunikációra helyezi a hangsúlyt, sokszínű társadalmunkban.

Judy régóta él férjével, Richarddal, és négy gyermekükkel az Ontario-beli Kaledóniában, egy gyönyörű, tíz hektáros birtokon. Környezetvédő aktivista, szeret túrázni és síelni. Szabad idejében díjlovaglásra alkalmas pónikat tenyészt.

Ez az előadás egy TEDx-rendezvényen hangzott el, TED-konferencia-formátumban, de helyi közösség független szervezésében. Bővebb információ: http://ted.com/tedx

Helló, Judy Thompson vagyok,

angolt tanítok idegen nyelvként,

és imádom a munkámat.

Ma arról fogok beszélni,
amit mindenkinek tudnia kéne az angolról.

Az angol ugyanis trükkös nyelv.

Másképp írjuk, másképp ejtjük a szavakat.

Aki ezeket a szavakat betűzi,

a betűzés alapján

soha nem jönne rá,

hogy e szavak hangzása egyforma.

Az angol nyelvben olyan laza
a betűk és hangok közti kapcsolat,

hogy akinek ez az anyanyelve,
mint például nekem,

az többnyire keservesen
tanulja meg kiolvasni a szavakat,

akinek pedig második beszélt nyelve,

az többnyire jól olvas,
de kevésbé jól beszél.

Ma három titkot osztok meg önökkel arról,

hogy mit nem tud az angolul tudók
99 százaléka erről a nyelvről.

Az első titok kifejezetten azoknak szól,
akik angolul tanulnak,

akiknek ez a második beszélt nyelvük.

A második titok az angol
anyanyelvűeknek szól,

segít nekik jobban kommunikálni.

A harmadik titok mindenkinek szól.

Amint megismerik

az angol nyelv működéséről szóló
három titkot,

más lesz az angolhoz fűződő kapcsolatuk,

egész hátralévő életükben
jobban fognak kommunikálni.

Nos, vágjunk bele.

Az angol hanglejtésalapú nyelv,

ez nagyon fontos tudnivaló
a nem anyanyelvű angolosok számára.

Ez önmagában nem sokat jelent,

főleg annak, akinek az anyanyelve
hangalapú.

A legtöbb nyelv ilyen,

minden egyes hang fontos,

ha csak egy is kimarad,
vagy rosszul mondunk valamit,

az egész értelmetlen lesz.

Az angol nyelv nem ilyen,
csöppet sem törődünk a hangokkal.

Ha valaki munka közben azt mondja:
"szrdán értekezlet lesz,"

mindenki érteni fogja,
hogy a kedd utáni napra gondol.

Vagy mikor megkérdezik:
"Mikor van a sülinapod?",

erre nyugodtan közölhetjük
a születésünk dátumát.

Hihetetlen rugalmasság
rejlik a hangsúlyainkban,

a hangok kevésbé fontosak az angolban.

Ami fontos, az az,

hogy speciális minőségeket
rendeljünk az egyes szótagokhoz.

Mesélek valamit.

Amikor a gyerekeim kettő
és három évesek voltak,

akkor vittük őket először
étterembe vacsorázni.

A pincér megkérdezte a kicsit:

"Mondd, kincsem, mit kérsz vacsorára?"

Ő azt felelte: "basgettit."

A hároméves ugyanazt akarta,

méltatlankodva kijavította a testvérét:

"az nem basgetti, hanem spasgetti!"

(Nevetés)

A pincér elmosolyodott,

de mindent világosan értett.

Bas-GE-tti, spas-GE-tti, spa-GE-tti,

az angol anyanyelvűeknek egyre megy.

Ugyanis a középső szótagot hangosabban,
hosszabban és magasabban ejtjük ki,

mint a többit.

Aki tehát második nyelvként
tanulja az angolt,

kár aggódnia az akcentusa miatt:
"Bocsánat az akcentusom miatt",

felejtsék el,

felejtsék el a nyelvtant is,

egy és csakis egy dologra figyeljenek oda,

a fontos szavak megfelelő hanglejtésére,

ezzel sikert aratnak majd,
és mindenki megérti önöket.

A második lényeges elem...

Hopp, álljunk csak meg egy szóra!

Hol is vagyunk most éppen?

Mi ez a város?

(Közönség) – Oakville.

Úgy van: "Ókvill"!

Vagy "Okvíll"?

Nem tudom, melyik.

Lehet pandzsábi vagy koreai,
de hogy nem angol, az biztos.

"Oak-VILLE": talán francia lehet.

Jó, tehát OAK-ville – na de melyik ország?

(Közönség) – Kanada.

Úgy van, KA-nada!

Őrült jó!

Így működik tehát a hanglejtés.

Az anyanyelvűeknek szóló
kettes számú titok az "összefűzés",

az anyanyelvűek sosem kezdenek
szavakat magánhangzóval.

De itt is álljunk meg egy szóra
én ugyanis angol anyanyelvű vagyok,

és kissé szégyenkezve bevallok
önöknek valamit.

Nekem tényleg ez az anyanyelvem.

Az üzleti, tudományos,
műszaki, kereskedelmi világ

egyetemes nyelve az angol.

Az angoltanulás nem az én gondom,

hanem az övék.

Tényleg így gondoltam.

Szégyellem kimondani, de így volt.

Hadd mutassak egy képet

az angol nyelv elterjedtségéről.

Ez a kör jelképezi az összes
angol nyelven beszélőt.

Az a kis kék szelet

az angol anyanyelvűek összessége,

tehát az ausztrálok, amerikaiak
és kanadaiak,

összesen 350 millióan vagyunk.

Amint láthatják,

ilyen hatalmas "kisebbség" beszél
angolul ma világszerte.

Másfél milliárd embernek a második,
harmadik vagy negyedik tanult nyelve.

Tovább is gondolom:

"Hogy mi van?
Ők az én nyelvemet követik!"

Vagyis a legtöbb beszélgetés
ma a világon

két nem-anyanyelvű közt zajlik,

és tökéletesen megértik egymást.

Bizony! Kína angolul veszi meg
a kávéját Kolumbiából.

És igen, Olaszország is.

Finnország márványt és vizet vásárol
Olaszországtól,

angolul értekeznek,

de nem azon a nyelven, amit én beszélek.

Az, hogy másfél milliárd ember
tanulja ezt a nyelvet,

az megváltoztatta az angolt, nem kicsit.

Annyira megváltoztatta,

hogy ők megértik egymást,
de nem értenek meg engem.

Úgyhogy ma már tudom,
ez viszont az én gondom:

a ma angolul tudóknak
több mint 80 százaléka

nem ért meg engem.

Két okból nem értenek meg,
az egyik az "összefűzés."

Ez a jelenség teszi lehetővé
az élőbeszéd folyamatosságát.

A legtöbb nyelvben

úgy teszik az emberek folyamatossá
az élőbeszédet,

hogy váltogatják a magán- és
mássalhangzókat, félhangzókat.

Például Németországban,
Kanadában, Mexikóban, Kínában

így beszélnek: "Hmm, hmm".

Sok-sok nyelven pedig
pontosan így is írnak.

Mássalhangzóval kezdik a mondatot,
magánhangzókkal váltogatva.

Naná, hogy az angolban nem így van!

Azt már tudjuk, hogy az angol szavak
leírása bárhogy kinézhet.

Helyesírástól függetlenül

mindig mássalhangzóval kezdjük
kiejteni a szavakat.

Most szükségem lenne
egy bátor résztvevőre.

Teljesen helyénvaló,
hogy mondjuk, valaki,

aki angol anyanyelvű, azt mondja,
miközben jövünk lefelé a hallban,

reggeli ideje van, érződik
a sülő étel illata,

beteszünk egy pirítóst,
és azt mondjuk: "Drágám... " –

Na, ki lesz az a bátor vállalkozó?
Ki meri ezt hangosan kimondani?

Csak ennyit kell kimondani.
Rajta, tessék csak!

Mit mondunk?

(Közönség) – [Kérhetek egy kis tojást?]

Úgy van! Na még egyszer!

(Közönség) – [Kérhetek egy kis tojást?]

Can I have a bit of egg? Pontosan így!

Ez nem szleng, nem pongyolaság,

de pontosan így mondjuk:
[szótagolja a mondatot].

["Kér-he-te-kegy-kis-to-jást?"]

És pontosan ez az oka annak, hogy
másfél milliárdan nem értenek meg minket.

Ők ugyanis nem kötik össze

a már ismert, megtanult szavakat

a hallott szavakkal.

Az isten óvja önöket attól, hogy
ezt a szót keressék a szótárban: vegg.

(Nevetés)

Persze, ez így nincs rendjén.

A harmadik titkos oka annak,

hogy a többség nem érti az angol
anyanyelvűeket: az állandó szókapcsolatok.

Ezek valójában szavak
kis csoportjaiból álló kifejezések,

amik minden logika híján álltak össze,

így alkotva egy szóképet.

Például: "szerelembe esve,
szerelembe esve":

valamilyen románc képét
festi fel, vagy effélét.

De a szavak csakis így kapcsolódhatnak,

nem mondjuk, hogy "szerelemre esve",
vagy "szerelem közé, mellé esve,"

nincs ilyen kifejezés,
nincs is így semmi értelme.

Ezek a kifejezések kőbe lettek vésve?

Így igaz: nem szappanba vésve,
hanem kőbe vésve.

Nem szappanba vésve.
Nem homokba vésve.

Ezer és ezer ilyen kifejezés,

az angol anyanyelvűek ezeket használják,
amikor egymással beszélgetnek,

nem pedig nyelvtant.

A többiek nyelvtant bifláznak –
akár egész életükben ezt tehetik,

mégsem érnek az anyanyelven
beszélők poros nyomába sem,

mert azok kifejezései angolul szólnak,
nem "nyelvtanul".

Mondok egy példát.

Bevallom, elalélnék,
ha egy tanítványom ilyen mondatot írna:

[Tegnap otthonunkban ettünk vacsorát.

Megfőztem a csirkét.

Utána a férjem tányérokat mosott.]

A nyelvtan tökéletes,
nincs ezzel semmi baj.

De nincs az az angol anyanyelvű,
aki így beszélne.

Mert mi az "evés" igéjére
a "have"-et használjuk,

nem "cook"-kal főzünk, hanem "make"-kel,

és nem "wash", hanem "do" az igénk
a mosogatásra:

"do dishes", semmi logika nincs
ebben a szókapcsolatban,

de pont így beszélnek az anyanyelvűek.

Most pedig be fogom verni az utolsó szöget
a nyelvtan koporsójába.

208, mondom: 208
nyelvtani szabály létezik.

A globális angol nyelvben,
amit világszerte 1,5 milliárdan beszélnek,

tíz, azaz tíz nyelvtani
szabályt használnak.

Mi meg 208-at.

Itt az egyik példa: a melléknév
főnevek tulajdonságait jelöli.

Ezt mindenki tudja.

Mi is a melléknév? A melléknév
főnevek tulajdonságait jelöli.

Mondjuk, ez így nem teljesen igaz.

Itt egy lista nagyon jó melléknevekről.

A másik ravaszság az angolban

a sok különféle szó,
amik pont ugyanazt jelentik.

Van egy rakás melléknév,
amik pont ugyanazt jelentik,

de egy és csakis egy van közülük,
ami a "karácsony" szóhoz kapcsolható:

sosem mondunk olyat,
hogy "Gleeful" [víg] Karácsonyt,"

olyat sem mondunk,
hogy "Glad" [öröm] Karácsonyt,"

ilyen nincs az angolban.

És nincs "Merry New Year" Újévkor,
sem "Merry birthday" születésnapra,

ilyen sincs az angolban.

Úgy nagyjából fél tucat szó akad,

ami mellé illik a "merry" [boldog] jelző,

mondhatjuk, hogy "boldog emberek",
vagy: "egyél, igyál, légy boldog",

a körhinta angol nevében is szerepel,
és a Víg özvegy címében is.

Ennyi.

Ez egy jelző, a "wall" [fal] főnév,
mégsem mondjuk, hogy "boldog fal."

Nyelvtanilag pedig helyes.
Azt sem mondjuk: "boldog padló."

Ők tehát – a rózsaszínek –,
másfél milliárdan nem értenek minket,

mert olyan sok kifejezést használunk,

ők meg egyáltalán nem ismerik ezeket.

A nyelvtan lineáris, az angol absztrakt,

idiomatikus nyelv.

Az anyanyelvi beszéd titka
nem a nyelvtan, hanem a kollokáció –

kapunk majd emiatt pár hívást,
annyit mondhatok.

Nézzük akkor,

ne csak azt, hogy nem használnak
– az angolul beszélők nagy többsége –

nem használ kifejezéseket,

hanem itt egy kép arról,
hogy mit használnak.

A jobb oldali ábrát már ismerik,

tudják, a világ angolul beszélő része.

Az ott a bal oldalon az angol szavak
összességét jelzi.

Több mint egymillió angol szót
használnak köznyelvi szinten.

Önök közül bárki, aki itt ül a sorokban,

közvetlenül hozzáférhet
500 000 angol szóhoz.

Túl sok szó van a nyelvünkben.

Látják ott azt a rózsaszín pöttyöt,
ami a nyílhoz tartozik?

Az bizony kétezer szó,

ennyit használnak másfél milliárdan.

És ez nem a legfrissebb lista.

David Ogden 1930-ban
összeírt egy alaplistát, 850 szót,

ezt elvitte Indiába, Kínába,
a világ minden tájára.

Aztán az Amerika hangja 1958-ban
kibővítette még 700 szóval,

és azóta 1500 szót használva

mondják a híreket a Harmadik Világnak.

Az anyanyelven beszélők veszítenek.

Olyan sok kifejezést használunk,
hogy még egymást sem értjük meg.

A fiam tizennyolc éves,
egyfolytában eszik.

Amikor befejezzük az evést,
és maradt pár krumpli vagy ilyesmi,

ő a tányéromra néz és megkérdezi:

"Végeztél?"

Mit is mond valójában?

"Megehetem a krumplidat?"
– egész pontosan ezt fejezi ki.

Én meg ezt felelem:
"Persze, edd csak meg."

Ő felfalja, majd felnéz és így folytatja:

"Mit csinálsz ma este, Anya?"

Mit is akar mondani?

Csöppet sem érdekli,
mit tervezek aznap estére!

(Nevetés)

A kocsi kell neki!

Ezért mondom, hogy absztrakt a nyelvünk,

kimondott szavainknak semmi köze ahhoz,

amit valójában jelentenek.

Ők nem tudják ezt értelmezni,
senki nem tudja átugrani ezt a szakadékot,

ezért nem hívnak meg minket
nemzetközi üzleti tárgyalásokra:

kizárnak minket,

mert mi vagyunk azok,
akiket nem értenek meg,

és sokkal jobban megy a tárgyalás,
ha nem vagyunk ott.

(Nevetés)

Úgyhogy amikor a tizennyolc éves fiam
a haverjaival beszél telefonon,

ilyeneket mond:

"Öreg, mekkora ász vagy!
Nyúltál egy ThinkPadet? Ez tök beteg!"

"Beteg!" – Tudom, hogy valami
jót jelent, amiről beszélnek.

Nem tudom, mit mond az orvosom.

Azt sem, hogy mit mond
az autószerelőm, vagy a fiam.

a férjem mérnök, de azt sem tudom,
ő mit mond.

Az angol nyelv tehát annyira egyedülálló,
mert túl sok kifejezést használunk,

azt sem tudjuk, mit mondunk egymásnak,

és a világ 80 százaléka sem tudja,
hogy mit beszélünk.

Úgyhogy a három titok, amit az anyanyelvi
beszélők nem tudnak az angolról:

a hanglejtés –

az angol nyelv hanglejtésalapú –,

az összefűzés, és az a beszédfolyamat,
ahogy a legkönnyebb kimondani valamit,

függetlenül az írásmódtól,

valamint a kollokáció és
a kifejezések szabályai,

nem pedig a nyelvtan.

Szóval, itt egy
terjesztésre érdemes gondolat.

Én angol anyanyelvű vagyok,

angolt tanítok, egy olyan nyelv
szakértője vagyok,

aminek szavatossági ideje lassan lejár.

Itt látható fehéren-feketén.